Ismét belengette Budapest a kerítés megépítését a magyar-román határon

Ha a magyar kormány úgy látja, hogy a menekültek nyugat-balkáni útvonala Romániába tevődik át, akkor kiterjesztik a határvédelmet, és elkezdik építeni a kerítést a magyar-román határon is.

Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a kerítés esetleges megépítéséről folyamatosan egyeztetnek a román vezetéssel. Szijjártó közölte: a migrációs nyomásnak még nincs vége, bizonyítja ezt, hogy Olaszországba idén eddig már több mint 50 ezer illegális bevándorló érkezett, ami 47 százalékkal több mint a tavalyi év azonos időszakában, Romániába pedig 1054 migráns lépett be, ami 70 százalékos emelkedést jelent.

Szólt arról is, hogy a jövőre nézve több nyugtalanító tényezővel is számolni kell. Beköszöntött például a jó idő, ilyenkor mindig nő a migrációs nyomás. Problémát jelent, hogy az EU és Törökország közötti migrációs megállapodás törékeny, mert az európai vezetők folyamatosan bírálják Törökországot, miközben a kontinens biztonságát a török elnök kezébe helyezték.

Emellett aggodalomra ad okot az instabil belpolitikai helyzet Macedóniában, mivel nem tudni, hogy az új politikai vezetés képes lesz-e vagy akarja-e majd a korábbi határvédelmi tevékenységét folytatni - sorolta Szijjártó Péter.  Az Európai Unió (EU) pedig ahelyett, hogy megoldást keresne a problémára, nyomást helyez azokra, akik a helyzetet megoldották vagy van elképzelésük a megoldásra - mondta a miniszter. 

Kapcsolódók

Kimaradt?