Szomáliából több mint hatszázezren menekültek el az aszály miatt

Több mint húszmillió embert fenyeget éhezés az aszály miatt Afrika Szarvánál, Nigériában, Jemenben és Dél-Szudánban. Szomáliában hatmillióan szorulnak humanitárius segítségre. Az országban tavaly november óta több mint hatszázezren menekültek el az aszály miatt és több mint egymillió gyermeket sújthat az éhezés idén - tájékoztat az EuroNews

Ez már a negyedik esős évszak Szomáliföldön, amikor alig esett az eső. Szomáliföld önálló államnak tartja magát saját rendőrséggel, politikai rendszerrel , de a nemzetközi közösség Szomália autonóm régiójaként kezeli. A területen évek óta súlyos aszály tombolt. A távolabbi mezőgazdasági területeken a háziállatok nyolcvan százaléka odalett. Koran Oszman, egy középkorú asszony is azt panaszolja, hogy kétszáz kecskéjéből mindössze húsz maradt.

Koran a Concern nevű civil szervezettől pénzt kap, amivel a helyi boltban vásárolhat. A projekt 172 családot támogat a környéken, és az EU Humanitárius Segélyszervezete finanszírozza. Koran és a többi kedvezményezett egy SIM-kártyát is kapott, erre utalta a pénzt a segélyszervezet. A tranzakcióra a bolt előtt kerül sor, mert csak itt van térerő. Néha.

A Concern 92 000 családot támogat Szomáliában az EU segítségével. Az Euronews által meglátogatott falu lakói először kaptak segítséget azóta, hogy az aszály elkezdődött. A segélyezés hatékonyságát utólag monitorozzák. "A fő probléma az, hogy a helyiek úgy érzik, csak keveseknek segítünk azok közül, akiket a probléma súlyosan érint" – mondta az Euronewsnak a Concern szomáliai ágának vezetője, Mercy Gitau. Három átutalást terveztünk, vagyis a program júniusig tart. Természetesen tudjuk, hogy odáig semmi nem fog változni, hiszen a csapadékhelyzet nem javul, tehát ezek az emberek később is segítségre szorulnak majd".

A projekt egy szélesebb stratégia része, amelynek a célja az, hogy még az éhínség kialakulása előtt kezelje a válsághelyzetet. Szomáliában már január óta hivatalosan is fennáll az éhinség veszélye. A helyzet mégis jobb, mint hat éve. "Felgyorsult a rendszer – magyarázza Heather Blackwell, az EU Humanitarian Aid munkatársa. – Már az éhínség bejelentése előtt van információnk az élelmezésbiztonság romlásáról, a lakosság alultápláltáságáról, az élelmiszerárakról, mindez érzékenyen jelzi nekünk, ha valahol baj van. Ezúttal kihasználtuk az ebben rejlő lehetőségeket, és korábban elindítottuk a humanitárius akciót".

A száraz vidékeken a vízhiány a legnagyobb probléma. Egyes közösségek csak drága pénzen tudnak vizet vásárolni. A civil szervezetek szerint még az idén öt és félmillió emberen kell segíteniük Szomáliában. A helyiek abban reménykedni, hogy az idei esős évszak visszahozza az életet a földekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?