Belgiumban is körözték a Franciaországban elfogott feltételezett dzsihadisták egyikét

Belgiumban is körözték a Franciaországban őrizetbe vett feltételezett dzsihadisták egyikét, aki a gyanú szerint társával együtt merényletet tervezett a közelgő francia elnökválasztás előestéjén - tudatta a belga szövetségi ügyészség szerdán.

„Clement Baurt ki akarták hallgatni, de annak nincs nyoma, hogy 2015 vége óta járt volna Belgiumban” – közölte a vádhatóság szóvivője a helyi sajtó tájékoztatása szerint a kedden őrizetbe vett dzsihadisták egyikéről. Az illetékes elmondta, hogy a belga hatóságok együttműködtek a francia társszervekkel Baur megtalálásában. További részleteket azonban nem árult el, még azt sem, hogy miért keresték a 23 éves férfit Belgiumban.

A francia hatóságok két feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe kedden Marseille-ben, akik a gyanú szerint merényletre készültek a vasárnapi elnökválasztás előestéjén. A gyanúsítottak mindketten francia állampolgárok, lakásukon fegyvereket és robbanószerkezetek összeállításához szükséges anyagokat foglaltak le.

Tavaly márciusban iszlamisták kettős robbantást hajtottak végre a belga fővárosban, harminckét ember halálát okozva. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett, akárcsak a 2015-ös párizsi támadások esetében, a hatóságok szerint bizonyított a kapcsolat a terrorcselekmények elkövetői csoportjai között.

Belgiumban azóta is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják a készültségi szintet, ami azt jelenti, hogy "lehetséges és valószínű" egy terrortámadás.

Kimaradt?