A Borussia Dortmund volt a robbantás célpontja

A német rendőrség szerint a Borussia Dortmund futballcsapata volt a célpontja a kedd esti robbantásoknak a dortmundi szállodánál, ahonnan a csapat busza elindult az AS Monaco elleni mérkőzésre a városi stadionba. Még nem tudják, mi volt a merénylet indítéka, és egyelőre nem terrortámadásként, hanem "emberölési kísérletként" tekintenek rá – tették hozzá. A másnapra halasztott mérkőzésre a rendőrség nagy létszámú biztosítással készül.

Sandra Lücke ügyész pedig bejelentette, hogy a megtámadott busz közelében egy levelet találtak, amelyet szövege szerint az elkövető vagy elkövetők írtak, de mint az ügyész hozzátette: a hitelességét vizsgálni kell. Többet nem árult el a levélről.

A robbanószerkezetekről még mindig nem lehet tudni semmit, csak azt, hogy súlyos hatásúak voltak, és valószínűleg a szálloda parkolója melletti sövényben helyezték el őket. A Bild úgy értesült, hogy házi készítésű pokolgépekről lehet szó, illetve a rendőrség köröz egy külföldi rendszámú kocsit, de ezeket az információkat a rendőrség nem erősítette meg.

Az egyik robbanásban megsérült játékosnak, Marc Bartrának az üvegszilánkok okozta felületi sérülések mellett eltörött az egyik csont a jobb csuklójában, és ezt meg kellett operálni – közölte a futballklub.

Roman Bürki, a Borussia Dortmund svájci kapusa a Blick című svájci lapnak azt mondta: Bartrával együtt a busz hátuljában ült. A robbanástól kitört hátsó ablak szilánkjai azonban őt nem sebesítették meg. "A busz éppen kifordult a parkolóból az utcára, amikor a robbanás történt" – mondta.

Légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott az egyik robbanástól egy motoros rendőr is, aki a busz előtt haladt felvezetőként – közölte a dortmundi rendőrség szerda hajnalban.

A rendőrség a környéken drónnal esetleges további pokolgépek után kutatott, és találtak egy gyanús tárgyat, de nem tudták felrobbantani, és még nem tudják, mi az.

A merényletet elítélte a nemzetközi (FIFA) és az európai (UEFA) labdarúgó-szövetség is. Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke azt mondta: mind a Borussia Dortmund, mind az AS Monaco csapata példamutatóan reagált az incidensre, és mérkőzésük elhalasztása másnapra szintén jó döntés volt.

A német kormány szóvivője mihamarabbi felépülést kívánt Bartrának, és dicsérte a Monaco szurkolóit, amiért a stadionban, együttérzésből az ellenfél nevét skandálták. Több más futballcsapat is kifejezte szolidaritását a Dortmunddal.

Kapcsolódók

Kimaradt?