Törökország nem hagyja száz holland állampolgár hazatérését

Legalább 100 török származású holland állampolgárnak nem engedték, hogy elhagyják Törökországot az elmúlt időszakban. Az ok, hogy állítólag korábban Erdoğan-elnök ellen szólaltak fel.

A holland közszolgálati televízió számolt be arról, hogy mintegy száz török származású holland állampolgárnak nem engedték elhagyni Törökországot. A tévécsatorna névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy az érintettek közül sokan nyilvánosan bírálták Recep Tayyip Erdoğan török elnököt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a feltartóztatottak török állampolgársággal is rendelkeznek-e a holland mellett.

Hollandia és Törökország közötti viszony az utóbbi hetekben vált feszültté, miután Hollandia nem engedélyezte, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak az országban élő törökök között.

Törökország erre válaszul úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, felfüggeszti a kormánytalálkozókat Hollandiával és megtiltja a holland diplomaták repülőútjait Törökországba. Erdoğan erre többször is nácinak, fasisztának nevezte Hollandiát.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?