Az EMNT regisztrációs kampányt indított a 2018-as országgyűlési választásra

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) regisztrációs kampányt indított a honosított magyar állampolgárok számára a 2018-as országgyűlési választásokra - közölte Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, és Tiboldi László, az EMNT alelnöke egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.

Sándor Krisztina elmondta, több mint 510 ezerre becsülik azoknak az erdélyi felnőtteknek a számát, akik magyar állampolgárságot szereztek, és közülük csupán 197 ezren vetették fel magukat a választói névjegyzékbe. Hozzátette: az erdélyi lehetséges magyar választópolgárok csaknem kétharmada még nem regisztrált. A korábbi tapasztalatok alapján kijelentette: már most el kell indítani a kampányt ahhoz, hogy minél több választóhoz eljussanak. Sándor Krisztina elmondta: azoknak az erdélyi magyaroknak, akik még nem igényelték a magyar állampolgárságot, de szeretnének szavazni 2018-ban, ez év júliusáig kell benyújtaniuk az állampolgársági kérelmüket, hogy a választások előtt a honosítási és regisztrációs folyamat végére jussanak. Hozzátette: az EMNT által működtetett demokráciaközpontok mind a honosításban, mind a regisztrációban, mind pedig az anyakönyvezési ügyekben szakszerű segítséget nyújtanak. Külön hangsúlyozta, hogy sok honosított és esetenként regisztrált magyar állampolgárnak megváltoztak a személyi adatai: egyesek elköltöztek, mások megházasodtak és nevet változtattak. Hozzátette: minden adatmódosulást be kell vezetni a választói névjegyzékbe is. Külön említette azoknak a csoportját, akik nem emlékeznek már, hogy regisztráltatták-e magukat. Számukra az újbóli regisztrációt ajánlotta. Megjegyezte, hogy az újonnan bejelentett adatok felülírják az esetleges régieket. „A 2014-es választások időszakában naponta jöttek be az irodáinkba olyan emberek, akik szavazni szerettek volna, de mert nem léptek időben, nem élhettek a szavazati jogukkal" - magyarázta a tájékoztató kampány korai elindításának a szükségességét.

Tiboldi László arra emlékeztetett, hogy az EMNT az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) együttműködve 85 ezer erdélyi magyar választó regisztrációját segítette 2014-ben, és mintegy 62 ezer levélszavazatot gyűjtött össze, és juttatott el a magyar hatóságoknak, ami a szavazatok több mint felét jelentette. A tanács a 2016-os magyarországi népszavazáskor is mintegy 40 ezer levélszavazat leadását segítette. Az alelnök 570 ezerre becsülte a magyar állampolgárságot is szerzett erdélyi magyarok számát, akik között - becslése szerint - 510-517 ezer között lehet a nagykorúak száma.

Kapcsolódók

Kimaradt?