Szíriában rakétákat lőttek ki légicsapást mérő izraeli repülőgépekre

Szíriában péntekre virradóra légelhárító rakétákat lőttek az izraeli légierő csapást mérő repülőgépeire; egy szíriai rakétát Jeruzsálemtől északra semmisített meg az izraeli légvédelem „Hec”, vagyis Nyíl nevű rakétaelfogó rendszere - jelentette az izraeli média.

A Háárec című újság honlapja szerint a szíriai polgárháború kitörése óta eltelt hat év legsúlyosabb katonai incidense történt Izrael és Szíria között, amikor hajnali három előtt a szíriai légvédelem rakétákat vetett be a szíriai célpontokat támadó izraeli vadászbombázók ellen. A gépekre kilőtt szíriai rakéták nem okoztak kárt, de az egyik lövedéket az izraeli légvédelem Nyíl nevű rendszere Jeruzsálemtől északra fogta el. A rakéta maradványai Jordánia területén értek földet, és a Jordán völgyében megszólaltak az izraeli légvédelmi szirénák.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint az izraeli harci gépek a Hezbollah libanoni radikális síita szervezetnek szánt fegyvereket semmisítettek meg szíriai bevetésükön. A repülők ellen nem Szíria legfejlettebb rakétáit vetették be az izraeli hadsereg szóvivői szerint, és a repülőgépek már visszatértek Izrael légterébe, amikor rakétákat lőttek ki ellenük. Jeruzsálem éjszaka első ízben alkalmazta a ballisztikus rakéták ellen kifejlesztett Nyíl nevű rendszerét, noha már a kilencvenes évek végén ellátták vele a hadsereget. Az incidensnek nincsenek izraeli áldozatai - jelentette a katonai szóvivő a szíriai bevetést kivételesen megerősítő közleményében. Az izraeli hadsereg az utóbbi években külföldi források szerint már számos légicsapást hajtott végre Szíria légterében a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok ellen, de a szóvivők hivatalosan eddig nem erősítették meg, noha nem is cáfolták ezeket az állításokat. 

Az éjszakai légicsapásokra adott megtorló válasz határozott elmozdulást jelent Bassár el-Aszad szíriai elnök hadseregének eddigi passzív viselkedéséhez képest. Az izraeli légierő külföldi források szerint legutóbb február végén mért légicsapást Damaszkusz határánál egy Libanonba tartó katonai konvojra. Előtte, január közepén a szíriai államfő damaszkuszi palotájától alig néhány kilométerre lévő Mezzeh katonai repülőtérre lőttek izraeli rakétákat. Ekkor Szíria retorziókkal fenyegette meg Izraelt, de nem részletezte azok mibenlétét.

Oroszország tavaly október elején SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert telepített Szíriába, de Izrael megállapodott Moszkvával arról, hogy összehangolják működésüket, és megakadályoznak minden esetleges véletlen összecsapást a Szíriában állomásozó orosz erőkkel.

Kimaradt?