Megtiltotta a fejkendő viselését egy tartományi továbbképzési intézet Ausztriában

Megtiltotta a fejkendő viselését Ausztriában a Továbbképzési Intézet (BFI) stájerországi részlege, ezzel szemben az BFI Österreich, az intézet ernyőszervezete közleményben határolódott el ettől a döntéstől, amelyet "egyedi esetnek" minősített - erről az Österreich című osztrák lap írt csütörtökön.

A grazi székhelyű intézet munkanélküliek továbbképzésével foglalkozik, a lap szerint e tartomány felnőttképzési központja is egyben. Ez az első osztrák munkaadó, amely megtiltotta falai között a vallási jelképek hazsnálatát, így a fejkendő viselését is az Európai Unió Bírósága keddi döntését követően. Ez utóbbi szerint nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek a vallási jelképek munkahelyi viselésének megtiltatása.„A közelmúltban mindig problémáink voltak azokkal, akik a kurzusok során hangsúlyozni akarták vallási nézeteiket, ilyen oktatókra azonban nincs szükségünk" - mondta a lapnak adott nyilatkozatában Wilhelm Techt, a tartományi intézet vezetője, aki szerint nem a vallási meggyőződés, hanem az emberi értékek közvetítése a fontos. Mint fogalmazott, az embereket integrálni szeretnék, a jogállamiság, illetve a női és a férfi egyenjogúság értékeit akarják átadni, ezért egyáltalán nem tűrnek meg bármilyen vallási jelképet.

Az intézet ernyőszervezete szerint a vallás magánügy

A BFI Österreich, az intézet ernyőszervezete közleményben határolódott el a stájerországi részleg döntésétől, és egyedi esetnek minősítette a szabályzást. A szervezet szerint kizárólag a képzettség és a hozzáértés alapján foglalkoztatják a munkatársakat, a vallást magánügynek tartják.

Az intézet bécsi központjának illetékese a lapnak úgy nyilatkozott, hogy tartózkodnak bármilyen öltözködési előírástól. „Sokféle nemzetiségű és vallású emberrel foglalkozunk, nemcsak elfogadjuk, hanem értékeljük az emberek sokszínűségét" - közölte a bécsi szervezet. A központ állásfoglalása szerint a vallási jelképek a sokszínűséget jelentik.

Tiltaná a burka viselését köztereken az új ausztriai kormányprogram

A február elején bemutatott, módosított ausztriai kormányprogram szerint a jövőben betiltanák a köztereken az egész arcot eltakaró burka viselését. A rendőr feltartóztathatja és 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabhat ki azokra, akik elfedik az arcukat. Továbbá szabályoznák azt is, hogy a tanároknak, a jogászoknak, az ügyvédeknek és a rendőröknek „világnézeti és vallási szimbólumoktól" mentesen kell megjelenniük. A szabályozást Sebastian Kurz külügyi és integrációs miniszter szorgalmazta. A néppárti tárcavezető úgy vélte, hogy az arc elfátyolozása nem összeegyeztethető az egyenjogúsággal, az államnak pedig világnézeti és vallási szempontból a semlegességet kell képviselnie. A tiltás júliustól léphetne életbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?