Kárpátalján nincs pénz a járhatatlanná vált utak javítására

Az ukrán kormány nem finanszírozza a tél elmúltával rendkívül rossz állapotba került kárpátaljai úthálózat javítását - közölte kedden a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata.

A jelentés szerint az időjárás már lehetővé tenné a járhatatlanná vált utak felújítását a megyében, ám pénz hiányában nem írható ki közbeszerzési pályázat a javítási munkálatok elvégzésére. A megye vezetése többször fordult a kormányhoz, hogy kezdje el az utak javításának finanszírozását, de a kérés süket fülekre talált - olvasható a közleményben.

Az ügyben megszólalt Hennagyij Moszkal, a megye kormányzója, aki sérelmezte, hogy Kárpátalján nem működik az a modellkísérletként tavaly beharangozott program, amelynek keretében a térségben található határátkelőhelyek terven felüli vámbevételeinek 50 százalékát a régió úthálózatának korszerűsítésére fordítanák. "Már március közepén vagyunk, de a kormány még nem tette közzé, hogy milyen vámbevételeket tervez az idei évre a Kárpátalján működő határátkelőhelyeken" - emlékeztetett a megye első embere, aki szerint a vidékfejlesztési programok finanszírozása, beleértve az utak javítását, csak júniusban vagy júliusban indul be, addig nem jut pénzhez a közútkezelő vállalat.

A kormányzó azt is elmondta, hogy a minőségi útfelújítás sokba kerül, azonban a helyi önkormányzatok szegényes költségvetéséből az utak rendbetételére csak fillérek jutnak. Mint közölte, a múlt évben is csak komoly küzdelmek árán sikerült "pénzt kiverni Kijevből" a kárpátaljai utak javítására, de azokon a szakaszokon, ahol megfelelő technológiával végzett burkolatcsere történt, az aszfaltfelület károsodás nélkül vészelte át a telet. 

Kimaradt?