Politikai meggyőződésük alapján határozzák meg nemzeti identitásukat az amerikaiak

Egy felmérés szerint politikai megosztottság jellemzi az amerikaiakat abban is, hogy hogyan határozzák meg nemzeti identitásukat.

A felmérést az AP hírügynökség és a NORC Közpolitikai Kutatások Központja készítette, s legfőbb megállapítása szerint az amerikaiak bal-, vagy jobboldali politikai meggyőződésük alapján határozzák meg nemzeti identitásuk jellemzőit is. A felmérés eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra.

A republikánusok gyakrabban idézik identitásuk alapjaként a keresztény hitet és a korai európai bevándorlók hagyományait, a demokraták számára pedig az ország lakosságának vegyes összetétele, a menekültek befogadása és a globális kultúra az identitásképző erő. S bár abban eltérnek a vélemények, hogy mit jelent amerikainak lenni, mi az „amerikaiság” lényege, abban tíz amerikaiból hét egyetért, hogy az amerikai identitás elveszőben van.

A demokraták 65 százaléka azt vallja, hogy a globális kultúrák keveredése rendkívül fontos az amerikai identitás számára. A republikánusoknak mindösszesen a 35 százaléka gondolja így. A demokrata párti szavazók 29 százaléka látja fontosnak a kereszténységet, míg a republikánusok 57 százaléka szerint a keresztény értékrend hozzátartozik az amerikai nemzeti azonossághoz. A demokraták 25 százaléka tartja fontosnak az első európai bevándorlók kulturális örökségét, ez az arány a jobboldali érzelműek körében 46 százalékos. A demokraták körében a republikánusoknál háromszor többen gondolják azt, hogy az Egyesült Államoknak olyan országnak kell lennie, amelyet többféle és állandóan változó kultúrák és értékrendek alakítanak, míg a republikánusok többsége abban hisz szilárdan, hogy van egy alapvető amerikai kultúra, s a bevándorlóknak ehhez kell alkalmazkodniuk.

Az amerikai életformára a legnagyobb fenyegetést a baloldaliak szerint az ország politikai vezetői, a politikai megosztottság és a gazdasági egyenlőtlenségek jelentik. A republikánusok legnagyobb aggodalma az illegális bevándorlás.

Republikánusok, demokraták és függetlenek között viszont van egyetértés néhány kérdésben: mindannyian azt vallják, hogy az alkotmányban rögzített szabadságjogok és az egyébként közelebbről nem meghatározott „amerikai álom” megvalósításának lehetősége, valamint a jogállam és a korrekt igazságügyi rendszer feltétlenül része az amerikai identitásnak.

Kimaradt?