30 év után ismét lesz miniszterelnöke Szudánnak

Közel három évtized után ismét lesz miniszterelnöke Szudánnak: Omar el-Besir államfő Bakri Haszan Szaleh első alelnököt jelölte erre a posztra - jelentette szerda este a Sky News Arabíja hírtelevízió.

A híradás szerint Besir szerdán a kormányzó Nemzeti Kongresszus Párt vezetőinek tanácskozásán jelentette be, hogy Szalehet jelöli miniszterelnöknek, aki emellett megtarthatja alelnöki tisztségét is. Már csütörtökön leteszi a hivatali esküt, és hozzálát kormánya megalakításához.

A szudáni parlament decemberben módosította az alkotmányt, létrehozva a miniszterelnöki tisztséget, amit az ellenzék követelt a hatalommal folytatott nemzeti megbékélési tárgyalásokon. Besir elnök beleegyezet ebbe, azzal, hogy a végrehajtó hatalom továbbra is az ő kezében összpontosul, a kormánytagokat kijelölése és menesztése is a hatáskörében marad.

Omar el-Besir 1989-ben, katonai puccsal ragadta magához a hatalmat, felfüggesztette az alkotmányt, betiltotta a politikai pártokat és feloszlatta a parlamentet, megszüntette a miniszterelnöki tisztséget.

Négy évre rá lett államfő, és utána még négyszer választották újra erre a posztra. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt 2008-ban vádat emelt ellene, és a rákövetkező évben letartóztatási parancsot adott ki.

Besir azóta számtalanszor járt külföldön, olyan országokban is, amelyek részesei a büntetőbíróság statútumának, de senki sem tartóztatta le.

Bakri Haszan Szaleh ugyancsak az 1989-es puccs egyik szervezője és szereplője volt, és azóta hű szövetségese Besirnek. Számos fontos tisztséget töltött be, és három évvel ezelőtt lett alelnök.

Kimaradt?