Véletlenül rálőtt két emberre egy mesterlövész Hollande beszéde alatt

Ügyészségi és közigazgatási eljárás is indult egy francia csendőr ellen, aki tévedésből lövést adott le kedden Francois Hollande francia államfő közelében, amikor az elnök egy új vasúti pálya avatóján beszédet mondott a délnyugat-franciaországi Villognon településen. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.

A lövés miatt, amelyet a televíziós közvetítésekben is hallani lehetett, Francois Hollande néhány másodperce megszakította a beszédét a Tours-t Bordeaux-val összekötő TGV (szuperexpressz) vasúti pálya szabadtéri avatóján. "Remélem, semmi komoly" - mondta Francois Hollande, majd néhány másodperc múlva folytatta a beszédét.

Hivatalos tájékoztatás szerintaz államfő biztosítására kirendelt helyi csendőrök közül az egyik véletlenül használta a fegyverét.Pierre N,Gahane prefektus szerint a sérülteket a lábukon érte a lövés, nincsenek életveszélyben.

A köztársasági elnök az ünnepség után néhány szót váltott a lövésben megsérült két emberrel. A BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy a lövést leadó csendőr egy elitalakulat tagja, és kifejezetten az államfő biztonságának biztosítása a feladata.

"Az ilyen típusú incidensek esetében az ügyészség azonnal eljárást indít és a csendőrnek felelnie kell" - mondta a prefektus, aki belső, közigazgatási vizsgálatot is elrendelt a csendőrségnél.

Kapcsolódók

Kimaradt?