Másfél év börtönre ítélték a sebesült palesztin merénylőt agyonlövő izraeli katonát

Másfél év börtönre ítélte az izraeli katonai bíróság kedden azt a katonát, aki tavaly tavasszal agyonlőtt egy korábban már ártalmatlanná tett, a földön magatehetetlenül fekvő, palesztin merénylőt - közölte az izraeli média.

Elor Azaria őrmester védői felmentésért folyamodtak, a katonai ügyészség viszont háromtól öt évig terjedő börtönt kért. A háromfős bírói testület végül ennél lényegesen csekélyebb, másféléves büntetést határozott meg, ami az elkövetett bűntényre - a bírók többsége szerint - az enyhítő körülményeket is figyelembe vevően kiszabható büntetési tétel (1,5-4 év) alsó határát jelenti. 

Kedden csak Azaria büntetésének mértékét hirdették ki. Január elején a bíróság emberölés miatt már bűnösnek mondta ki az őrmestert, aki tavaly március 24-én, a ciszjordániai Hebronban lőtte agyon a sebesülten a földön fekvő palesztint, mert előzőleg késsel támadt az izraeli katonákra. A viszonylag enyhe büntetésről - egybehangzó vélemények szerint - részben a közvélemény nyomására döntöttek.

Az ítélethirdetést Izraelben minden tévé és rádiócsatorna élőben közvetítette. A határozathozatal idején Azaria több tucat támogatója a katonai bíróság épülete előtt tüntetett Tel-Avivban, és hívei tapssal köszöntötték a terembe belépő katonát.

Izraelben a közvélemény jelentős része indokoltnak látta és helyeselte a merénylő agyonlövését, és számos politikus, köztük Avigdor Liberman védelmi miniszter, Miri Regev kulturális miniszter, Naftali Bennet oktatási miniszter és Benjámin Netanjahu miniszterelnök is kegyelmet kért az őrmester számára. A katonai bíróság azért ítélte el Azariát, mert a magatehetetlen merénylőre leadott lövés elvben teljesen ellentétes az izraeli hadsereg fegyverhasználati szabályaival, amelyek tiltják halálos erő alkalmazását olyanokkal szemben, akik nem jelentenek közvetlen életveszélyt. 

Izraelben legutóbb tizenkét évvel ezelőtt ítéltek el katonát emberölésért, amelyért legfeljebb húsz év börtön szabható ki. A téma az utóbbi hónapokban megosztotta az izraeli társadalmat, ahol az általános hadkötelezettség szabálya szerint minden zsidó fiatalt besoroznak a középiskola után legalább két-három éves katonai szolgálatra.

Kapcsolódók

Kimaradt?