Trump: a hamis híreket közlő média az amerikai nép ellensége

Donald Trump szerint a hamis híreket közlő média nem a Fehér Ház, hanem az amerikai nép ellensége. Az amerikai elnök egy ilyen tartalmú Twitter-bejegyzésben fejtette ki véleményét pénteken az amerikai média egy részéről.

„A hamis híreket közlő média (a kudarcos New York Times, a CNN és az NBC) nem az én ellenségem, hanem az amerikai népé. BETEG DOLOG” – írta, utóbbi kifejezést csupa nagybetűvel. A bejegyzést aztán törölték, majd negyedórával később az elnök újabb változatot tett közzé, bővítve a korholt médiumok körét. „A hamis híreket közlő média (a kudarcos New York Times, az NBC, az ABC, a CBS és a CNN) nem az én ellenségem, hanem az amerikai népé" - olvasható az új változatban, amelyben már az ABC és a CBS televízió is szerepel. 

Ennek előzménye, hogy az elnök több mint egyórás csütörtöki sajtókonferenciáján többször és több újságíróval is közölte negatív véleményét róluk, vagy egyszerűen leintette őket. A CNN tudósítójával ezúttal is közölte, hogy a tévécsatorna "hamis híreket" közöl, az angol BBC tudósítójával pedig, amikor felállt és megmondta, melyik médium képviselője, Trump közölte: "na, újabb szépség". Az egyik zsidó felekezeti lap tudósítójára, aki az Egyesült Államokban szerinte terjedő antiszemitizmusról faggatta és a válasz után újból szólásra jelentkezett, ráripakodott, majd felszólította, hogy üljön vissza.

Trump elnök még a hét elején "A fősodratú média megbízhatóságának felmérése" címmel 30 kérdésből álló kérdőívet küldetett híveinek e-mailben, hogy felmérje, mi a véleményük a sajtóról. Ebben konkrétan rákérdezett egyes televíziók, köztük a CNN vagy a Fox tudósításaira, s arra, vajon melyik, médium mennyire tisztességesen tudósít róla.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kimaradt?