Három év múlva Kína népessége eléri az 1,42 milliárdot

A helyi Nemzeti Egészségügyi és Családtervezési Bizottság szerint 3 év múlva a születéskor minden 100 kislányra 112 kínai kisfiú jut majd, ami arányaiban visszaesés.

A hatóságok szerint az éves természetes népességnövekedés a mostani 5 ezrelékről 2020-ra 6 ezrelékre emelkedik. Az ázsiai országban 2015 végére nagyjából 1,37 milliárdan éltek.

A kínai kormány kedvezményekkel és továbbképzésekkel próbál segíteni egyes kiválasztott szakmákat, hogy 2020-ig 50 millió új munkahelyet tudjanak létrehozni.

Fontos szempont, hogy a munkanélküliséget 5 százalék alatt tartsák, elsődleges célpontjaik a pályakezdő diplomások, illetve azok, akik önhibájukon kívül veszítették el az állásukat, például létszámfelettivé váltak. Azok a frissdiplomások, akik vállalják a vidéki munkavállalást, adókedvezményeket kapnak, illetve csökkentik a tandíjukat is.

A központi kormányzat emellett olyan speciális programokat is indít az erőforrás igényes területeken, amelyekkel könnyebben megtalálják az elbocsátott dolgozókat. Ez csak a szén- és acéliparban mintegy 1,8 millió embert érint.

Kínában évente mintegy 7,95 millió ember szerez diplomát, emellett 1 millió embert bocsátanak el az említett módon, ehhez kapcsolódik ugyanakkor az átlagosan nyugdíjazás miatt felszabaduló 4,8 millió munkahely.

Kapcsolódók

Kimaradt?