Lemondásra szólították fel a Magyar Pálinka Lovagrend vezetőjét

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lemondásra szólítja fel Piros Lászlót, a Magyar Pálinka Lovagrend vezetőjét. A Földművelésügyi Minisztérium pénteki közleménye szerint, míg az agrártárca keresi a megoldást a pálinka névhasználat Erdélyre való kiterjesztésére, addig Piros László névbitorlónak nevezve, feljelentéssel fenyegette a határon túli Erdélyi Pálinka Lovagrend tagjait.

A nagymester a jövőben a délvidéki névhasználókkal szemben is fel kíván lépni, ha Szerbia is az Európai Unió tagjává válik – áll a közleményben. Az FM hangsúlyozta: ez nem más, mint rosszul értelmezett piac- és eredetvédelmi testvérharc. A nagymester ezáltal érdemtelenné vált a Magyar Pálinka Lovagrend vezetésére, a pálinka szakmai képviseletére.

A földművelésügyi tárca csütörtökön azt közölte: a pálinka névhasználat kiterjesztéséről a kormány dönt, és mindenki számára megnyugtató megoldást keres az Erdélyi Pálinka Lovagrend által felvetett kérésre, miszerint az Erdélyben főzött pálinkákra is terjedjen ki az európai uniós eredetvédettség.

Az erdélyi pálinkakészítők azt kérték az FM-től, hogy a pálinka megnevezést a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák a minőséget szavatoló pálinkafőzők. Mivel a pálinka név eredetvédettséget élvez, csak Magyarország és négy osztrák tartomány használhatja.

A minisztérium az Erdélyi Pálinka Lovagrend, valamint a magyar Pálinka Nemzeti Tanács képviselőivel többször egyeztetett a kérdésben, az FM által kidolgozott lehetséges megoldásokról a kormány dönt majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?