Ezeket mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten

FRISSÍTVE: Európában Magyarország fontos és megbízható partnere Oroszországnak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tartott közös budapesti sajtóértekezleten csütörtökön.

Putyin elmondta, hogy a "tartalmas és eredményes" tárgyalásokon a gazdasági együttműködés fenntartásának és kiszélesítésének kérdései álltak középpontban. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi három évben felére csökkent a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke, és visszaestek a beruházások is. Ez kedvezőtlen mindkét országnak, így áttekintették a kereskedelem és a befektetések aktivizálásának konkrét terveit.Ennek jegyében a két ország erősíti az együttműködést az energetikai szektorban. Oroszország nagy jelentőséget tanúsít a paksi atomerőmű bővítésének. A két új reaktor megépítése 12 milliárd eurós beruházást jelent, ami tízezer új munkahelyet teremt Magyarországon - mutatott rá Putyin.

A kőolaj- és földgázipari együttműködést illetően kiemelte, hogy a Magyarországon felhasznált szénhidrogének jelentős része Oroszországból származik, és Magyarország megbízható tranzitországa a Nyugat-Európába irányuló orosz energiahordozóknak. A Mol magyar olajipari vállalat sikeresen részt vesz nyugat-szibériai kőolajlelőhelyek feltárásában és működtetésében, és arra készül, hogy növelje a kitermelést, amelynek szintje jelenleg évente 590 ezer tonna.

Az orosz elnök elmondta, hogy megállapodtak az ipari együttműködés fokozásáról a a technológia-intenzív ágazatokban. Az eredményeket sorolva megemlítette, hogy Oroszországban újítják fel a budapesti metrószerelvényeket, orosz és magyar vállalatok közösen indultak vasúti vagonok kiírására kiírt tenderen harmadik országban, magyar vállalkozások aktívan működnek Oroszország gyógyszeriparában és agráripari szektorában. A 19 magyarországi megye több mint 50 oroszországi közigazgatási egységgel alakított ki közvetlen együttműködést, amit támogat az orosz vezetés.

"Kijev nem tartja be a minszki megállapodást"

Az orosz elnök részletesen ismertette Moszkva álláspontját a kelet-ukrajnai eseményekkel és a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. Putyin elmondása szerint a magyar miniszterelnökkel egyetérttek abban, hogy erősíteni kell az együttműködést, egyesíteni kell az erőfeszítéseket a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. 

"Egyetértettünk abban, hogy egyesíteni kell erőfeszítéseinket" - jelentette ki az orosz elnök, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a közel-keleti térség problémáinak megoldása hozzá fog járulni az európai migrációs válság enyhüléséhez. Az ukrán helyzetet firtató kérdésre válaszolva Vlagyimir Putyin az ukrán vezetést tette felelőssé a kelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséért.

Azzal vádolta a kijevi vezetést, hogy nem hajlandó betartani a minszki megállapodást, és ő provokálta ki a válság mostani kiéleződését, aminek több oka is van. Putyin az okok között elsőként említette, hogy az ukrán vezetésnek pénzre van szüksége. Ezt a pénzt a nyugati országoktól igyekszik beszerezni, és ezért egy állítólagos agresszió áldozatként igyekszik feltüntetni magát.  Putyin hangsúlyozta azt is, hogy nézete szerint az ukrán gazdaság-, illetve szociális politika csődöt mondott. Ezért igyekszik elhallgattatni az egyre inkább teret nyerő ellenzéket, és erre ürügy a konfliktus kiélezése.

"Magyarország stabil partner"

A gázszállítás kérdéséről szólva Putyin kijelentette, hogy Magyarország megbízható, fizetőképes, stabil partner, és az orosz földgáz "mindig 100 százalékosan és megbízhatóan" meg fog érkezni a magyar piacra. Rámutatott, hogy Magyarországra érkezhet földgáz az Északi Áramlat és a Török Áramlat gázvezetéken keresztül is, és nem kizárt az ukrán útvonal sem. Leszögezte, hogy Moszkva nem tűzött ki politikai célt arra vonatkozóan, hogy az orosz gáz ne Ukrajnán keresztül érkezzen, erre van lehetőség, ha ez az útvonal gazdaságilag kifizetődő és megbízható.

"Mi is érdekeltek vagyunk az együttműködésben. Keresni fogjuk a módját annak, hogy a gázszállítások megvalósuljanak. Szeretnénk politikamentessé tenni ezeket a kérdéseket, amelyek tisztán gazdasági jellegűek. Hangsúlyozom, hogy semmilyen irány nincs kizárva, Bulgária sem, amely engedett az Európai Bizottság nyomásának, de ha meggondolja magát, újra tárgyalhatunk az ügyről. De biztosítékokat szeretnénk arra nézve, hogy az orosz vállalatok nem fognak veszteségeket szenvedni nem megfontolt döntések miatt" - hangsúlyozta az orosz elnök.

Orbán: oroszellenes politika vált divattá

Orbán Viktor megbecsülendőnek nevezte Magyarország és Oroszország együttműködését a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján. A magyar kormányfő elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie, mert, mint fogalmazott, Európa nyugati felén erőteljes "oroszellenes politika vált divattá".

Utalva az Oroszországgal szembeni embargóra, közölte: az mindkét országnak komoly veszteséget okozott, Magyarországnak 6,5 milliárd dollárnyi (1859 milliárd forint) kára keletkezett. Hangsúlyozta, hogy "nem gazdasági problémákat nem lehet gazdasági eszközökkel kezelni", nem helyes más konfliktus átvitele a gazdaság területére. Úgy vélte, ennek "mindenki megissza a levét, és mindenki a vesztese lesz". Hozzátette: "nehéz úgy sikeresnek elképzelni Magyarországot, hogy a világgazdaság fajsúlyos szereplőivel nem alakítunk ki nyílt, erőteljes és gyümölcsöző gazdasági, kereskedelmi együttműködést".

A kormányfő úgy fogalmazott, "az elmúlt évek kockázatot is vállaló, odaadó munkájának eredményeképpen az orosz-magyar kapcsolatokból mindent megmentettünk és megvédtünk, ami lehetséges volt, és jó kiindulópontot foglaltunk el ahhoz, hogy amikor a világ visszatér végre az együttműködés logikájához", akkor a magyar gazdaság jó pozícióból induljon az orosz piacokon.

Mint mondta, "Magyarország nyílt és transzparens kapcsolatokra törekszik Oroszországgal", ezért évente egyszer a legmagasabb szinten áttekintik a kapcsolatok állását. Tavalyi oroszországi látogatását viszonozta most az orosz elnök - emlékeztetett. Közölte: a két, illetve egy éve kötött megállapodásokat mindkét fél teljesítette, aláírták a regionális együttműködési kérdésekről szóló dokumentumokat, Magyarország főkonzulátust nyitott Kazanyban, aláírták a külügyi konzultációs tervet, továbbá az energetikai megállapodások is teljesültek, így Magyarország gázellátása 2021-ig biztosított - sorolta.

A kormányfő a paksi atomerőmű bővítéséről elmondta: a két ország közötti nukleáris együttműködés akadályainak nagy részét sikerült elhárítani. Hangsúlyozta, hogy a megállapodások megfelelnek az EU elvárásainak, és az uniós bizottság a fennmaradt egyetlen nyitott kérdésről hamarosan döntést hozhat. Az idén már a paksi bővítés előkészítő munkálatai is megkezdődhetnek, jövőre pedig elindulhat a tényleges kivitelezés - közölte.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök úgy fogalmazott: "minden nemzeti büszkeséggel egyetemben" világosan látni kell, hogy Oroszország és Magyarország más dimenzióban mozog, és nagy erény, "ha az ember tudja azt, hol a helye". Ezért Magyarország csak olyan célokat tűz ki maga elé, amelyek megfelelnek az ország súlyának, méretének, befolyásának.

Amikor Vlagyimir Putyin tájékoztatta a szíriai helyzetről, akkor e tekintetben Magyarország az ottani politikai, béketeremtő akciók közül a keresztények védelmére vonatkozóhoz tud csatlakozni, mert "ehhez értünk, ehhez van kapacitásunk" - magyarázta. Hozzáfűzte: Magyarország kapcsolódik néhány nemzetközi kérdéshez ott is, ahol nem tud domináns szerepet játszani.

Kapcsolódók

Kimaradt?