Az Egyesült Államok is hivatalos az asztanai találkozóra

Az Egyesült Államok is meghívást kapott az Asztanában tartandó szíriai béketárgyalásokra – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

A szíriai kormány és a fegyveres ellenzék képviselőinek orosz-török-iráni egyeztetéssel tető alá hozott találkozója a tervek szerint hétfőn kezdődik a kazah fővárosban. Moszkva és Ankara támogatta, Teherán viszont az elmúlt napokig ellenezte Washington képviselőinek meghívását.

Az asztanai találkozó tervét december 20-án, a moszkvai orosz-török-iráni külügyminiszteri megbeszélésen jelentették be. Az egyeztetésen az év végén életbe lépett tűzszünet fenntartásáról, a humanitárius segély folyósításáról és a fogolycseréről lesz szó.

Marija Zaharova, az orosz diplomáciai tárca szóvivője szerint az előkészítés alatt álló rendezési tárgyalások segíthetnek a tűzszünet megerősítésében és a genfi Szíria-közi párbeszéd elindításában az ENSZ égisze alatt, a Biztonsági Tanács 2254-es határozata és a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport vonatkozó döntései, valamint a 2012. június 30-i genfi nyilatkozat alapján.

Zaharova elmondta, hogy Asztanában a várakozások szerint szakértői szintű tárgyalások lesznek, és a részvevő országok listája „még mindig megfontolás tárgya”. Szavai szerint a december 30-án meghirdetett tűzszünet „összességében” Szíria egész területén tartja magát. A szóvivő bejelentette, hogy az asztanai tanácskozással kapcsolatban pénteken orosz-kazah külügyminiszteri megbeszélést tartanak Moszkvában.

Kimaradt?