Mégsem tiltják be a német neonáci pártot

Elutasította a német alkotmánybíróság kedden a széles körben neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltására a törvényhozás tartományokat képviselő kamarája, a Bundesrat által tett indítványt.

Az alkotmánybíróság egyhangú döntéssel utasította el az NPD és alszervezetei feloszlatására irányuló indítványt, arra hivatkozva, hogy a párt ugyan a demokratikus berendezkedés felszámolását célzó politikát követ, tervszerűen és intenzíven tevékenykedik célja eléréséért, de jelenleg nincsenek arra utaló jelek, hogy törekvése sikerrel járhat, ezért nem szükséges betiltani.

Az ítélet indoklásában kiemelték: a pártnak nincs kilátása arra, hogy parlamenti választáson többséget szerezzen vagy egy koalíció tagjaként hatalomra kerüljön. Eredménye a szövetségi parlamenti (Bundestag-) és az európai parlamenti (EP-) választáson alacsony szinten stagnál, egy tartományi parlamentben sem tudott tartósan képviseletet szerezni, és semmi sem utal arra, hogy mindebben változás történhet.

A parlamenti politikán kívüli térben sem tapasztalható olyan folyamat, amely felveti annak a lehetőségét, hogy az NPD a belátható jövőben megvalósíthatja alkotmányellenes céljait - tették hozzá, rámutatva, hogy a pártnak hatezernél is kevesebb tagja van, szervezete zsugorodik, társadalmi befolyása és cselekvőképessége korlátozott. Az NPD felszámolását másodszor próbálták elérni az alkotmánybíróságnál. Először, még 2003-ban - amikor a Bundesrat a szövetségi kormánnyal és a Bundestaggal együtt kérte az NPD betiltását - a testület formai okok miatt már az érdemi eljárás megkezdését is elutasította.

Kis történeti áttekintés

Az NPD betiltásának ügye 2011 végén került elő ismét, amikor közvetlen kapcsolatot mutattak ki a legalább tíz gyilkosságért felelősnek tartott Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű neonáci terrorista sejt és NPD-s tisztségviselők között. Az új eljárás kezdeményezéséről 2012 decemberében döntött a Bundesrat.

Az akkori kormánypártok - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a liberális FDP - ellenezték az újabb próbálkozást, arra hivatkoztak, hogy túlságosan kockázatos az eljárás, az esetleges újabb kudarc pedig a szélsőjobboldali párt malmára hajtaná a vizet, ezért nem jogi, hanem politikai eszközökkel kell küzdeni ellene. A szövetségi kormány és a Bundestag így végül nem csatlakozott a Bundesrathoz.

A NPD-t 1964-ben alapították, betiltásáról szinte fennállása óta tart a vita a német nyilvánosságban. A legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson a szavazatok 1,3 százalékát szerezte meg, visszaesett a négy évvel korábbi 1,5 százalékhoz képest, de így is több mint félmillióan voksoltak rá. Az EP-ben egy mandátummal rendelkezik. Az NPD elsősorban Németország keleti részén, a volt NDK területén népszerű, de már ott sem rendelkezik képviselettel a tartományi parlamentekben, miután a tavaly szeptemberi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a négy évvel korábbi 6 százalék után 3 százalékos eredményt ért el, elmaradva az 5 százalékos bejutási küszöbtől.

Kapcsolódók

Kimaradt?