Borzalmas terrortámadás történt szilveszter éjjel Isztambulban

Isztambulban legalább 39-en - közöttük 16 külföldi - meghaltak és 69-en megsebesültek egy neves mulató ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban - közölte vasárnap a sajtóval a város kormányzója, Vasip Sahin.

A támadás célpontja egy híres szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van. A télapónak álcázott merénylő éjfél után negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben - jelentette az NTV televíziós csatorna.

A merénylők számát más források két vagy három főben adták meg. Sorsuk egyelőre ismeretlen, nem tudni, hogy lelőtték, elfogták őket vagy elmenekültek. A környéket a rendőrség két kilométeres körzetben lezárta. A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó vagy támadók arabul kiabáltak. Kilétük ismeretlen, eddig senki sem vállalta magára a vérengzést.

A hatóságok ideiglenes, részleges hírzárlatot rendeltek el a nyomozás érdekében, és hogy megelőzzék a pánikot. Isztambulban a szilveszter előtt fokozott készültséget rendeltek el, és 17 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra, köztük télapónak öltözötteket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?