A térfigyelő kamerák felvették a berlini merénylőt Lyonban

A térfigyelő kamerák felvételei megerősítették, hogy a berlini teherautós merénylet feltételezett elkövetője, Anis Amri, akit a rendőrök Milánóban lelőttek, valóban átutazott a közép-franciaországi Lyonon - közölte hétfőn Párizsban a nyomozás fejleményeit ismerő egyik illetékes.

„Egy férfit, akinek a külseje azonos a merénylőével, december 22-én észleltek a pályaudvar peronján, sapkát viselt, és hátizsák volt nála” - mondta az illetékes a sajtóban napvilágot látott értesüléseket megerősítve.

A férfi a felvételeken egyedül látható - mondta. Hozzátette: folytatódik a nyomozás annak megállapítására, hogyan utazhatott a szökésben lévő Anis Amri a német fővárosból Franciaországba, majd onnan Olaszországba.

A férfinél megtalálták a készpénzért vásárolt, Lyon-Chambéri-Milánó útvonalra szóló vonatjegyeket, de Bruno Le Roux francia belügyminiszter „a lehető legnagyobb óvatosságra” intett az útvonaláról szóló tájékoztatást illetően a nyomozás lezárásáig. A francia Alpokban fekvő Chambéry vasútállomásán készült felvételeket jelenleg is elemzik.

A német hatóságok esetleges bűntársak után nyomoznak, Tunéziában pedig pénteken előállították a feltételezett gyilkos három hozzátartozóját, köztük az unokaöccsét. Ez utóbbi bevallotta, hogy a Telegram kódolt alkalmazás segítségével tartott kapcsolatot a nagybátyjával - közölte a tunéziai belügyminisztérium. A tárca szerint az unokaöccs Anis Amrival együtt tett hűségesküt a berlini merénylet elkövetését magára vállaló Iszlám Állam terrorcsoportnak.

Lehetséges, hogy még élt a kamionsofőr a merényletkor

A lengyel sofőrt, akinek a kamionját a berlini iszlamista terrortámadáshoz felhasználták, már órákkal a merénylet előtt meglőtték - áll az áldozat boncolási jegyzőkönyvében, amelyről a Bild című német lap számolt be hétfőn. A 37 éves lengyel sofőrt, Lukasz Urbant a merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és késszúrással találták meg a vezetőfülkében.

A boncolási jegyzőkönyv szerint Urbant december 19-én délután fél öt és fél hat között lőtték fejbe, a merénylő pedig a kamionnal este nyolc órakor hajtott bele a tömegbe. Lehetséges, hogy Urban nem halt bele azonnal a fejlövésbe, hanem még élt, amikor a merénylő az emberek közé hajtott – vélik az igazságügyi orvos szakértők.

Kapcsolódók

Kimaradt?