banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Bűnösnek találták a gyűlöletbeszéddel vádolt Geert Wilderst

Bűnösnek találta Geert Wilderst, a holland Szabadságpárt (PVV) populista vezetőjét a holland bíróság gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában, de nem szabott ki büntetést. Wilders ügyvédje bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen.

Hendrik Steenhuis, a tárgyaláson elnöklő bíró indoklásában Wilders egyik kijelentésének a marokkói kisebbség ellen irányuló, diszkriminatív jellegére hívta fel a figyelmet. Steenhuis korábban úgy nyilatkozott, hogy a szólásszabadság a demokratikus társadalom egyik alapja, azonban korlátozni lehet mások jogainak és szabadságának védelme érdekében.

Wilders az ítélethozatalt követően Twitter-üzenetében kijelentette, hogy a bíróság határozata "fél Hollandia" ellen hozott "esztelen" döntés. A bírókat a Szabadságpárt elleni gyűlölet vezette - tette hozzá. A sokak által szélsőségesnek tartott pártvezető szerint a bíróság milliók szólásszabadságát korlátozza, s sem ő nem rasszista, sem választói nem azok.

A vád szerint Wilders 2014-ben azt a kérdést tette fel támogatóinak, hogy több vagy kevesebb marokkóit akarnak Hollandiában. A válasz az volt, hogy "kevesebbet", amire Wilders mosolyogva azt mondta, hogy "mi meg tudjuk oldani". A PVV vezetője sem a tárgyaláson, sem az ítélethirdetésen nem vett részt; ügyvédje képviselte.

Az iszlámellenes nézeteiről ismert Wilders korábban "abszurdnak, gyalázatnak, a holland társadalom megcsúfolásának" minősítette a büntetőpert, amely szerinte veszélyt jelent a szólásszabadságra. A per kezdetekor kijelentette, bármi legyen is a bíróság döntése, továbbra is az igazat fogja mondani a marokkói problémára, Sem bírók, sem politikusok, sem terroristák nem gátolhatják meg ebben.

Geert Wilders 2011-ben már állt bíróság előtt, egyebek között azért, mert a Mein Kampfhoz hasonlította a Koránt, és azt javasolta, hogy a muzulmán bűnözőket fosszák meg holland állampolgárságuktól, és utasítsák ki őket az országból. Wilders váltig állította, hogy nincs problémája azokkal a bevándorlókkal, akik elfogadják országa törvényeit és felveszik a holland szokásokat, és sosem támogatta az erőszakot. A 2011-es vádak alól végül felmentették, mert a bíróság szerint kijelentéseivel egy vallást támadott, nem pedig egy népcsoportot.

Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül 2 százaléka marokkói származású.

Kimaradt?