banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Osztrák államfőválasztás: szavaztak a jelöltek

Nagy médiaérdeklődés mellett már vasárnap délelőtt leadta szavazatát mindkét elnökjelölt az ausztriai államfőválasztás megismételt második fordulójában – győzelmi esélyeikről egyaránt óvatos optimizmussal nyilatkoztak.

Alexander Van der Bellen, a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező politikus feleségével együtt Bécs hatodik kerületében, Mariahilfben szavazott. A jelölt az ott megjelent újságíróknak arról beszélt, hogy a választási kampány nagyon érdekes, azonban igen fárasztó volt.

Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje a burgenlandi Pinkafőn (Pinkafeld) szavazott. Hofer reményét fejezte ki, hogy ötven százalék feletti eredményt ér el. A jelölt a média képviselői előtt kijelentette, hogy nem akar népszavazást Ausztria Európai Unióból való kilépéséről. Meglátása szerint államfőként kiállna az EU mellett, amely „pozitív irányba” fejlődik. A választóhelység előtt arról is beszélt, hogy különbséget kellene tenni a menekültek és a bevándorlók között.

​Ausztria legnyugatibb tartományában, Vorarlbergben 13 órakor zártak a szavazóhelységek. A Der Standard című osztrák lap helyi tudósítója szerint Bregenz belvárosában igen kevesen voksoltak, a város többi választókörzetében átlagos volt a részvétel. A beszámolók szerint Bécsben sokan szavaztak délelőtt.

A májusi második fordulón az osztrák fővárosban majdnem 70 százalékos volt a részvétel. Az országos választási részvétel a tavaszi első fordulón 68,5 százalékos volt, a májusi második fordulón a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt.

A szakértők azt várják, hogy vasárnap ennél kevesebben fognak az urnák elé járulni, mivel a csaknem egy éven át tartó választási kampány miatt az embereket nehezebb mozgósítani, kiábrándultak a politikából és bizalmatlanok lettek.

Ausztriában vasárnap mintegy 6,4 millió választópolgár dönthet arról, hogy a következő hat évben ki legyen Ausztria szövetségi elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?