Iszlám Állam-tagokkal végzett Izrael

Az izraeli hadsereg megölte vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet négy feltételezett tagját, akik előzőleg a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részéről gépfegyverekkel és aknagránátokkal támadtak a zsidó állam katonáira - közölte az izraeli katonai szóvivő.

Peter Lerner elmondta, hogy az egyenruhások viszonozták a tüzet, a légierő pedig végül csapást mért a szélsőségesek járművére. A tájékoztatás szerint a katonáknak nem esett bántódásuk. A támadók az Iszlám Államnak hűséget fogadó Jarmúki Mártírok Brigádjának tagjai - tette hozzá a szóvivő.

Ez az első eset, hogy közvetlen fegyveres összecsapás tört ki az izraeli hadsereg és az Iszlám Államhoz hű fegyveresek között - mondta el a sajtó képviselőinek Nicán Nuriel tartalékos tábornok. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök méltatta a katonákat a támadás elhárításáért. "Felkészültek vagyunk északi határunkon, és nem hagyjuk az Iszlám Állam tagjainak és más ellenséges elemeknek, hogy arra használják a szíriai háborút, hogy határaink közelében megvessék a lábukat" - hangsúlyozta közleményében a kormányfő.

Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el Szíriától a Golán-fennsík kétharmadát, amelyet 1981-ben annektált is. A terület bekebelezését a nemzetközi közösség nem ismeri el, vagyis a fennsík egésze továbbra is szíriai területnek számít. Szíria és Izrael hivatalosan a mai napig hadban áll egymással.

Ámos Jadlin, az izraeli katonai hírszerzés volt főnöke szerint egyelőre nem lehet megmondani, hogy a mostani támadás elmozdulást jelent-e az IÁ politikájában, amely eddig nem intézett közvetlen támadást Izrael ellen.

A Golán-fennsíkon mindenesetre feszült a helyzet a szíriai háború 2011-es kezdete óta, mivel az izraeli oldalon több ízben is becsapódtak már rakéták, amelyek egy részét eltévedt lövedékeknek, míg más részét szándékos támadásnak minősítették. Utóbbi esetben az izraeli hadsereg csapást mért a szíriai hadsereg állásaira szuverenitásának megsértéséért.

Kapcsolódók

Kimaradt?