Fontos döntés előtt állnak a franciák

Vasárnap választja meg elnökjelöltjét a francia jobboldal. Az előválasztás második fordulójába Alain Juppé és Francois Fillon korábbi miniszterelnökök jutottak be, s valamennyi felmérés szerint ez utóbbinak van esélye arra, hogy radikális gazdasági programjával a jövő májusi elnökválasztáson győzelemre vigye a konzervatív tábort.

Az IFOP közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint Fillon a szavazatok 65 százalékával nyerheti meg a második fordulót, míg Juppé 35 százalékra számíthat.

Az Opinionway péntek este nyilvánosságra hozott felmérése szerint Fillon a szavazatok 60, Juppé pedig 39 százalékára számíthat. Ez utóbbi tanulmány szerint 4,5-5 millió választásra jogosult francia, azaz a választók mintegy 10 százaléka fog az urnákhoz járulni, ami jelentősebb részvételt jelent a múlt heti első fordulónál, amelyben 4,3 millióan szavaztak.

A csütörtök este több mint 8,5 millió néző által követett utolsó televíziós vitában az első fordulóban 28 százalékot kapó Alain Juppének nem sikerült megfordítania az erőviszonyokat, s az első fordulóban 44 százalékkal élen végzett Francois Fillon számít a jelöltállító-választás favoritjának. Az első fordulóban harmadik helyen végzett Nicolas Sarkozy volt államfő is volt kormányfőjét, Francois Fillont támogatja, s a felmérések szerint a szavazóinak 76 százaléka követni fogja a példát, s közülük csak 20 százalék fog Juppére szavazni.

A kormányzásban meggyengült és népszerűtlenné vált baloldal széttagozódása miatt jó eséllyel a jobboldali jelölt mérkőzhet meg az elnöki címért jövő májusban, mégpedig minden bizonnyal a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel, s jelenleg valamennyi felmérés konzervatív győzelmet jelez előre.

Multikulturalizmus és elutasítása

A gyakorló katolikusként konzervatív társadalomfelfogásáról ismert 62 éves Fillon, akit sokáig nem vettek komolyan a párton belüli ellenfelei, az elnöksége első három hónapjában tervezett gazdasági sokkterápiával kampányolt, amelyet Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnöktől kölcsönzött. A várható szakszervezeti ellenállás kivédésére pedig nem parlamenti, hanem rendeleti úton kívánja bevezetni a megszorító intézkedéseket. A volt miniszterelnök azzal vádolta a hasonló gazdasági elképzeléseket, de mérsékeltebb módszereket képviselő Juppét, hogy "nem akar igazán változtatni a dolgokon".

Jóllehet Francois Fillon azt hangoztatja, hogy azokban az országokban kerülnek az identitási kérdések előtérbe, ahol gazdasági problémák vannak, egyértelműen elutasítja a multikulturalizmust. Alain Juppé szerint viszont Franciaország identitásának alapja a származási, a bőrszín szerinti és a vallási sokszínűség.

Orosz kapcsolatok

Az Oroszországhoz fűződő viszonyban sem ért egyet a két jelölt. Alain Juppé felháborítónak tartja, hogy Francois Fillon jó személyes kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Fillon azon az állásponton van, hogy párbeszédet kell mielőbb kezdeményezni Moszkvával a szíriai megoldásról, ugyanakkor Franciaország egyik legfőbb szövetségesének továbbra is az Egyesült Államokat tartja.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?