The Sun: „gyerekrabszolgák” raknak össze Kinder-tojásokat Szatmár megyében

Vizsgálatot indított a Szatmár Megyei Munkaügyi Felügyelőség, miután a brit The Sun tömeglap azt írta, hogy Nagykárolyban Kinder-tojások műanyag alkatrészeit rakják össze „rabszolgamunkával” szegény családok. A szülők kisgyereket is dolgoztatnak.

A The Sun több ilyen családról is tud, amelyeket fel is keresett Nagykárolyban és Tasnádon. Egyiküknél az apa román, az anyuka magyar, van egy 11 éves fiúk és egy 6 éves lányuk. A családfő beszámolója szerint napi 13 órát dolgoznak, a munkába bevonják a gyerekeket is. Ezer darab Kinder-tojás műanyag alkatrészeinek összerakásáért 20 lejt kapnak. „Nagyon kevés pénz ez, de nincs más választásunk, valamiből gondját kell viselnünk a gyerekeinknek” – nyilatkozta a brit lap riporterének az anyuka, Tímea.

A The Sun a szenzációhajhász módon tálalt cikkében nem csak a gyermekek dolgoztatását tartja felháborítónak, hanem azt is, hogy az olasz Ferrero cég slágertermékét nem megfelelő higiéniai körülmények között rakják össze. „Ha a Ferrero vezetői megtudnák, hogy mi történik a Kinder-tojásokkal Romániában, a szívükhöz kapnának. A vásárlók azért elvárnák, hogy a gyermekeknek szánt termékek ellenőrizett körülmények között készüljenek” – mondta az olasz céghez közel álló forrás a lapnak.

A Szatmár megyei családok az Romexa Rt. nevű cég egyik alvállalkozójától, a Prolegis kft gyárától kapják az alkatrészeket és a pénzt. A Romexa egyik illetékese, Daniel Mureşan a The Sunnak azt nyilatkozta, most hall először arról, hogy az alvállalkozó szegény családokra bízta az alkatrészek összerakását, és azt ígérte, felbontják velük a szerződést, ha az információ valósnak bizonyul. A Prolegis igazgatója, Marcel Bront azonban mindent tagadott a brit lapnak. „A családoknál látott Kinder-alkatrészek biztos nem tőlünk származnak” – jelentette ki a The Sunnak.

A Szatmár Megyei Munkaügyi Felügyelőség szóvivője, Ioan Flore a Mediafaxnak elmondta, nyilvántartásuk szerint a szóban forgó egyik család sem a Romexa vagy a Prolegis alkalmazottja, tehát vélhetően feketén dolgoztatják őket. A felügyelőség vizsgálatot indított az ügyben, ha pedig bebizonyosodik, hogy gyerekeket is dolgoztattak, akkor értesítik a gyermekvédelmi igazgatóságot is.

Kapcsolódók

Kimaradt?