Vucic: történelmi csúcson vannak a magyar-szerb kapcsolatok

Történelmi csúcson vannak a magyar-szerb kapcsolatok, és a közös kormányülésekkel azt az üzenetet közvetíti a két ország, hogy a kapcsolat további elmélyítésére törekszik az élet minden területén - jelentette ki a közös kormányzati csúcson tartott megnyitó beszédében Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök hétfőn a dél-szerbiai Nisben. 

A szerb kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy a közös kormányülés, valamint az üzleti fórum a politikai, a gazdasági, de a magyar és a szerb nép közötti nemzeti kapcsolatokat is erősíti. Kiemelte, hogy a két kormány között jó az együttműködés, viszont számos olyan terület van még, amelyen a kapcsolatok további javítására lehet törekedni. 

A két kormány közötti tárgyalások kiindulópontjának nevezte, hogy Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját, és a két ország együttműködik a migrációs válság, valamint a terrorizmus elleni harc terén. Emellett az idegenforgalom, az energetika, valamint a privatizáció területén számít a kapcsolatok erősödésére. 

A fontosabb közös infrastrukturális projektek között a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal fejlesztését, valamint több szerbiai autópálya kiépítését említette. Mint mondta: ezek az utak Szerbián keresztül vezetnek, de voltaképpen Magyarországot kötik össze Bulgáriával, Törökországgal, Macedóniával, Görögországgal, Koszovóval és Albániával.

Kimaradt?