Donald Trump átvette a vezetést

Átvette a vezetést Donald Trump, a legújabb közvélemény-kutatás szerint a republikánus elnökjelölt egy százalékponttal vezet Clinton előtt - írja honlapján az ABC amerikai hírtelevízió.

A választók 46 százaléka szavazna Trumpra, míg Clintonra csak a voksok 45 százaléka érkezne. 

Az LRA közvélemény-kutató előző felméréseiben nyolc nappal korábban Clinton még 50 százalékos támogatottsággal bírt, de az FBI újabb vizsgálatának bejelentése után rohamosan csökkenni kezdett a népszerűsége.

Azok között, akik különösen nagyon támogatják valamelyik jelöltet, hét százalékponttal csökkent a Clintonra való szavazási hajlandóság, 52-ről 45 százalékra. A harmadik jelölt, Gary Johnson három, míg a negyedik, Jill Steint a választók két százalékának szavazatára számíthat.

Ugyanakkor négy éve az előrejelzések szerint Mitt Romney egy százalékpont előnnyel vezetett Barack Obamával szemben, mégis utóbbi nyert 51-47-re, míg 2008-ban Obama előnyét látták előre (52 százalék 45 ellenében), de többel, 53-46-tal nyert John McCain-nel szemben. 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben pontosak voltak a prognózisok, de tévedtek 2004-ben, amikor John Kerryt látták győztesnek Georg W. Bush előtt – igaz, Kerry akkor félmillióval több szavazatot kapott Bushtól, mégsem nyert.

Kimaradt?