Három erős földrengés és hatvan kisebb utórengés volt Olaszországban

Három erős földrengés és mintegy hatvan kisebb utórengés rázta meg szerda este és éjjel Közép-Olaszországot. Egy ember szívrohamban meghalt, „néhány tucatnyian”megsérültek, de senki nem súlyosan - közölték különböző források.

Először egy 5,4-es erősségű rengés volt néhány perccel negyed nyolc előtt, majd este 21.18-kor egy 5,9-es erősségű földmozgás történt, amely hosszabb ideig is tartott, mint az első. (Az amerikai földtani intézet - USGS - mérése szerint ez a második erős földmozgás 6,1-es volt.) A harmadik erős rengés - 4,6-os - nem sokkal éjfél előtt történt. A nagy rengések között és után még csaknem hatvan apróbb történt, közülük 23 volt erősebb 3-asnál - jelentette az olasz földtani intézet.

Az epicentrum Marche és Umbria tartomány térségében volt. A rengések majdnem ugyanazt a térséget érintették, mint amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott.

Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője az első kárfelmérés után közölte, hogy a károk nem olyan súlyosak, mint először gondolták. A sérültek közül két vagy három embert kellett kórházba szállítani. A többi sérült maga jelentkezett orvosi ügyeleten valamilyen panasszal. A pánik viszont általános volt. Tolentino faluban halt meg egy 73 éves férfi szívrohamban, amelyet valószínűleg a rengések váltottak ki - tette hozzá.

Az egyik leginkább érintett falu, Ussita polgármestere, Marco Rinaldi ellentmondott annak, hogy a károk nem súlyosak. A SkyTG24 tévének nyilatkozva kijelentette: hatalmas pusztítást végeztek a rengések a településükön, „apokaliptikus a helyzet”.

Az, hogy az egyetlen halálos áldozaton kívül nincs több halott, és a sérültek száma is viszonylag kevés, jórészt annak köszönhető, hogy a lakosok mind az utcára szaladtak az első rengés után, és mindvégig kint maradtak annak ellenére, hogy a talaj esőáztatta volt. Sokan arra készültek, hogy az utcán, illetve autójukban alszanak. A rengést érezni lehetett Rómában és több más településen is, több száz kilométerre az epicentrumtól. 

Kapcsolódók

Kimaradt?