Terrorizmussal vádolták meg a rendőrök támadóját Belgiumban

Terrorista gyilkossági kísérlet és terrorszervezetben való részvétel miatt vádat emeltek a rendőrök elleni, előző napi késeléses támadás elkövetője ellen Belgiumban - jelentette be a belga szövetségi ügyészség csütörtök este.

A 43 éves belga állampolgárságú Hicham Diop szerda délelőtt késsel támadt két civil ruhás rendőrre a brüsszeli Schaerbeek negyedben. Az elkövető, aki 2009-ig a fegyveres erőknél szolgált, megpróbált elmenekülni, a megsebesített rendőrök egyik társa azonban lábon lőtte, majd őrizetbe vették. Az egykori ökölvívó az őt meglövő rendőrnek eltörte az orrát. Sem a rendőrök, sem a meglőtt támadó állapota nem életveszélyes.

Sajtóhírek szerint a férfi már ismert volt a hatóságok előtt, kapcsolatban állt olyan emberekkel, akik az utóbbi években Szíriába utaztak, hogy csatlakozzanak a harcokhoz.

A vádhatóság arról is beszámolt, hogy csütörtök délután őrizetbe vették a vádlott testvérét, akinek az előzetes letartóztatásáról pénteken fog dönteni az ügyben eljáró bíróság.

Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz „súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, „lehetséges és valószínű” egy terrortámadás.

Kapcsolódók

Kimaradt?