A csehek is tiltakoznak az Angliában élő vendégmunkások elleni támadások miatt

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította Theresa May brit kormányfőt, hogy kormánya lépjen fel azok ellen a támadások ellen, amelyeket a szigetországban követtek el az utóbbi időben más európai uniós állampolgárokkal szemben - közölte a cseh kormányhivatal csütörtökön este.

„A gyűlölet és az erőszak a szigetországban élő csehek ellen is irányul. Sajnos egy ilyen támadás a múlt héten egy cseh állampolgár tragikus halálával végződött” - hívta fel brit partnere figyelmét a telefonbeszélgetésben Sobotka. Korábban, augusztusban Harlowban egy lengyel állampolgár vált áldozatául az erőszaknak.

„A cseh kormány számára elfogadhatatlan, hogy a csehek származásuk miatt legyenek az erőszak áldozatai, és másodrendű állampolgárként bánjanak velük. A brit miniszterelnököt ezért felkértem, tájékoztasson, milyen intézkedéseket foganatosít kormánya, hogy ezek a gyűlölködő támadások ne ismétlődhessenek meg” - nyilatkozta Bohuslav Sobotka a telefonbeszélgetés után Prágában újságíróknak.

Egy több éve Nagy-Britanniában dolgozó 31 éves cseh állampolgár a múlt héten azután halt bele sérüléseibe, hogy egy gyorséttermi szóváltás után néhány brit fiatal az utcán megtámadta és megverte. Az esettel kapcsolatban három férfit vett őrizetbe a rendőrség, s egyiküket halált okozó támadással vádolják.

A prágai sajtó szerint Nagy-Britanniában azután történt több, állítólag politikai indíttatású támadás az ott dolgozó kelet-európaiak ellen, miután a britek többsége a népszavazáson támogatta a szigetország kilépését az Európai Unióból. Tomás Tuhy cseh országos rendőrfőkapitány a közszolgálati rádiónak azt mondta: néhány brit város utcáin cseh rendőrök jelenhetnek meg a jövőben, amennyiben a biztonsági helyzet tovább romlana. A prágai külügyminisztérium közleményében viszont azt írta, hogy a cseh állampolgár elleni múlt heti londoni támadást nem tekinti politikai indíttatásúnak.

Hivatalos cseh közlés szerint a Nagy-Britanniában dolgozó cseh állampolgárok száma mintegy 37 ezer.

Kapcsolódók

Kimaradt?