Tétlenséggel vádolta a nemzetközi közösséget a szíriai ellenzék

Tétlenséggel vádolta meg a nemzetközi közösséget a folytatódó szíriai erőszakkal szemben a szíriai ellenzék egyik képviselője hétfőn, egy nappal a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport külügyminisztereinek találkozója előtt.

Miután a szíriai kormány hétfőn felmondta az egy héttel előtte létrejött tűzszünetet, tovább folyik a vérontás a közel-keleti országban - figyelmeztetett Rijád Hidzsab, a Tárgyalási Főbizottság koordinátora New Yorkban.

„Oroszország és Irán szíriaiak vérét ontja, a kormány kórházakat bombáz, több ezer hordóbombát dob le és más alávaló fegyvereket vet be, és a világ csak nézi”, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai „hiábavalóak voltak” - mondta Hidzsab. Szerinte a nemzetközi közösségnek felelőssége, hogy „cselekedjen és véget vessen a bűnös rendszer cselekedeteinek”.

A Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport külügyminiszterei a tervek szerint kedden New Yorkban ülnek össze, és megtárgyalják az amerikai-orosz kezdeményezésre született, törékeny tűzszüneti megállapodást. Egy nappal később az ENSZ BT tűzi napirendre a tűzszünet ügyét, az ülésen Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter is részt vesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?