Újabb támadás érte Oroszország kijevi nagykövetségét

Újabb támadás érte szombatra virradóra Oroszország kijevi nagykövetségét, egy nappal az orosz parlamenti választás előtt, amelyen voksolni lehet majd a diplomáciai képviselet területén is - jelentették orosz és ukrán hírportálok.

A strana.ua ukrán hírportál szemtanúkra hivatkozva azt írja, hogy körülbelül éjfél után egy órával egy húszfős csoport petárdákkal dobálta meg az orosz képviselet épületét, és tűzijátékhoz való rakétákkal lőtte, majd gyorsan kereket oldott. Ezt megerősítették a képviseletet őrző gárdisták is. Az épületben szemlátomást nem keletkeztek károk.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség emlékeztet arra, hogy nem ez az első támadás a kijevi nagykövetség ellen. Március 10-én gyújtópalackokkal dobálták meg, de az épület nem kapott lángra. Támadások érték más orosz kormányzati intézmények kijevi képviseleteit is.

A hírügynökség emlékeztet arra, hogy vasárnap Oroszországban parlamenti választást tartanak, és megnyitják az urnákat a kijevi nagykövetségen, illetve a három ukrajnai orosz főkonzulátuson is. A múlt szombaton azonban Petro Porosenko ukrán államfő arra utasította a külügyminisztert, tájékoztassa Moszkvát arról, hogy Ukrajna területén nem bonyolítható le az oroszországi választás. Kijev törvénytelennek tartja a szavazást, mert tiltakozása ellenére az Ukrajnától elcsatolt Krímben is megtartják.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő erre reagálva leszögezte, hogy Ukrajna nem tilthatja meg Oroszország diplomáciai képviseletein rendezendő szavazás megtartását, és a bécsi konvenció szerint Kijev köteles szavatolni a képviseletek biztonságát. Peszkov hozzátette, hogy "Oroszország nem szándékozik egyetlen országgal sem megvitatni a területén zajló választási folyamatot".

Orosz diplomaták szerint az orosz diplomáciai képviseleteken voksolók választói névjegyzékében mintegy 80 ezer orosz állampolgár szerepel.

Kimaradt?