A német és brit törökországi nagykövetségeknél akartak robbantani

Őrizetbe vettek négy embert Törökországban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Németország és Nagy-Britannia törökországi nagykövetsége ellen tervezett támadásaival összefüggésben - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.

A beszámoló szerint három embert Ankarában, egyet Isztambulban állítottak elő. A belügyminisztériumtól származó értesülés alapján a támadásokat szeptember 13 és 17 között szándékozták végrehajtani. Egyelőre nem bizonyított, hogy az érintettek kapcsolatban állnak az IÁ-val. Az ankarai brit külképviselet pénteken biztonsági okokból nem nyitott ki, a német követségen pedig korlátozott szolgáltatás működik.

Richard Moore brit nagykövet a közösségi médiában arról írt, hogy a török hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket. Törökországban a kormányhivatalok és a pénzügyi piacok hétfőtől csütörtökig zárva tartottak, tekintettel a muzulmán áldozati ünnepre.

Ankara augusztus 24-én indított Eufráteszi Pajzs elnevezéssel hadműveletet a határ szíriai oldalán, hogy a térséget megtisztítsa a terrorszervezetektől. Az IÁ számos öngyilkos merényletet hajtott végre az elmúlt évben Törökországban, a legutóbbi, augusztus 20-án egy gaziantepi kurd lakodalomban 55 emberéletet követelt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?