Orbán Viktort választották az év emberének Lengyelországban

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kapta a lengyelországi krynicai gazdasági fórumon Az év embere díjat, a rendezvény legjelentősebb elismerését.

A díj keddi átvételekor Orbán Viktor azt mondta, ha őt kérdezték volna, sok kiváló jelöltet tudott volna felsorolni a kitüntetésre. Az elmúlt évek Közép-Európa magára találásának és reneszánszának nagy kezdőlépéseit jelentették, és a visegrádi csoportban kiváló kollégák vannak, akik mind lehettek volna Az év emberei - tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a kitüntetéseket valójában ügyeknek adják, az ügyeket pedig személyeken keresztül lehet képviselni. Sok ügy érdekében lépett sorompóba az elmúlt három évtizedben, de most a Közép-Európa érdekében végzett munkáját ismerhették el a kitüntetéssel - vélekedett. Hangsúlyozta: Közép-Európa népeinek meg kell őrizniük hitbéli, nemzeti és történelmi identitásukat, "ez nem egy rossz gúnya, amit a modern korban le kell vetni, hanem páncél, amely megvéd", segít a túlélésben és sikeressé tehet. Azok a közösségek lesznek sikeresek, amelyeknek erős az identitása - fűzte hozzá. Orbán Viktor azt mondta: mindenképpen meg kell védeni az identitásunkat, különben "nem jut nekünk hely a nap alatt".

A kormányfő emellett kiemelte a magyar-lengyel barátság jelentőségét, a népek és a vezetők közötti jó kapcsolat fontosságát. A magyarok a lengyelek barátságát a legtöbbre tartják a világ népeivel ápolt barátságaik között, ezért a most kapott díj értékét növeli, hogy lengyelektől és barátságból kapta - hangoztatta a miniszterelnök.

A díjat a lengyel politikai és gazdasági élet képviselőiből álló, mintegy 30 tagú kuratórium ítéli oda. A kitüntetést Beata Szydlo lengyel kormányfő adta át Orbán Viktornak.

Kimaradt?