Ferenc pápa szentté avatta Teréz anyát

Ferenc pápa szentté avatta vasárnap a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.

A ceremóniára – amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye – több mint százezren érkeztek a világ minden tájáról.

A szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, és az a férfi is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte az albán származású Teréz anya szentté avatását.

Címlapi illusztrációnk forrása: india.com

Kapcsolódók

Kimaradt?