Elfogatóparancsot adtak ki Kijevben az orosz védelmi miniszter ellen

Elfogatóparancsot adott ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ellen a kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság. 

A TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint az ukrán főügyészség augusztus 8-án több magas rangú orosz állami hivatalnok - közöttük a védelmi tárca vezetője és Szergej Glazjov, az orosz államfő tanácsadója - ellen indított eljárást Ukrajna nemzetbiztonságát veszélyeztető bűncselekmények gyanúja miatt.

Augusztus 24-én az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) indított büntetőeljárást Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter, valamint Ukrajna fegyveres erőinek több más magas rangú vezetője, köztük Viktor Muzsenko vezérkari főnök és Jurij Allerov, az ukrán Nemzeti Gárda parancsnoka ellen

A SZK szerint az eljárásban érintettek felelősek azért, hogy a Donyec-medencében az ukránok tiltott eszközöket és módszereket alkalmaztak a polgári lakosság ellen. Az orosz hatóságon belül 2014-ben állítottak fel egy, a szakadár kelet-ukrajnai területeken elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására szakosodott osztályt, amely eddig mintegy 60 büntetőeljárást kezdeményezett.

Kapcsolódók

Kimaradt?