Újabb elképesztő szexbotrány a Clinton-táborban

​A negyvenéves Huma Abedin - aki több mint két évtizede Hillary Clinton egyik legbizalmasabb munkatársa - közleményben jelentette be, hogy válik a férjétől, Anthony Weinertől, korábbi demokrata párti kongresszusi képviselőtől aki ismét szexbotrányba keveredett.

Anthony Weiner karrierjének éppen a szexbotránya vetett véget. 2011-ben ugyanis nyilvánosságra került, hogy internetes oldalakon kötött ismeretségeket nőkkel, fényképeket és videókat tett közzé nemi szervéről, valamint különböző, kamera előtt végzett aktusokról. Nagy lett a botrány, mivel e felvételeket egy filmbe is belillesztették - abba, amely Weiner New York-i polgármesteri székéért 2013-ban folytatott kampányáról szól -, s amelyet "Weiner" címmel most, az elnökválasztási kampány kellős közepén mozikban is bemutatnak. A házaspár azonban akkor együtt maradt.

A most nyilvánosságra került legújabb videók és képek tanúsága szerint Weiner nem hagyott fel e "szokásával", változatlanul interneten küldözget képeket és videókat a férfiasságáról, sőt, az egyik képen a háttérben a négyéves kisfia is látható.

"Valaki felágaskodott az ágyamban" - írta a magáról képeket küldő Weiner az egyik hölgyismerősnek, aki "pechére" a republikánus elnökjelölt, Donald Trump támogatója, és a képet a szöveggel együtt elküldte a New York Post szerkesztőségébe. 

"Hosszú és fájdalmas mérlegelés és házasságom megmentésének kísérlete után úgy döntöttem, hogy különválok a férjemtől" - fogalmazott közleményében Huma Abedin, aki megértést kért, elvárva magánélete tiszteletben tartását. 

A republikánus elnökjelölt, Donald Trump azonnal reagált, "bölcs döntésnek" nevezte Huma Abedin bejelentését, de nem állta meg, hogy ne szúrjon oda Hillary Clintonnak. "Aggódom az országunkért, mert Hillary Clinton óvatlanságában és felületességében hagyta, hogy Weiner (felessége révén - a szerk.) ilyen közel kerüljön rendkívül bizalmas információkhoz" - fogalmazott közleményében Trump. Majd hozzátette Weinerről: "Ki tudja, hogy mit tudott meg és miről beszélt? Ez újabb példája Clinton rossz ítélőképességének".

Kimaradt?