Szíria: továbbra sem tudott megegyezni Amerika és Oroszország

Továbbra sem tudott megegyezni a szíriai rendezést célzó együttműködésről az amerikai és az orosz külügyminiszter Genfben, pedig pár napja még azt mondták, hogy közel járnak hozzá - tájékoztat az EuroNews.

John Kerry és Szergej Lavrov 12 órán át tárgyalt egymással, és ismét annyira jutottak, hogy folytatják az egyeztetést.

"Csak azért nem kötünk egyezséget, hogy azt mondhassuk, megállapodtunk. Olyasmit akarunk kidolgozni, amitől a régió valóban stabil és biztonságos lesz. Ilyen politikai megoldásra törekszünk" – jelentette ki az amerikai diplomácia irányítója, hozzátéve, hogy a technikai kérdések többségét már átbeszélték, de a részleteket még ki kell dolgozni.

"Meghatároztuk a konkrét területeket, amelyeken együtt dolgozunk majd a konfliktusban részvevő felekkel. Oroszország a szíriai kormánnyal, az Egyesült Államok a szír ellenzékkel fog együttműködni" – közölte az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov szavai nem okoztak különösebb meglepetést, tekintve, hogy a két nagyhatalom eddig is ugyanilyen felállásban támogatta a szemben álló feleket. Moszkva Bassar Aszad elnököt tartja a legitim szíriai hatalomnak, míg Washington az Aszad-rezsim és az Iszlám Állam ellen harcoló felkelőket tekinti partnerének.

Kapcsolódók

Kimaradt?