Áder újévi üzenete: sohase adjuk föl álmainkat!

Az egymásnak megadott tiszteletről, a jövőért viselt felelősségről, a közös siker öröméről, valamint a talpraállás és egymás teljesítménye megbecsülésének fontosságáról beszélt Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében, amelyben mindenkit arra buzdított, sohase adja föl álmait.

Az elnök jókívánságaival külön megszólított minden korosztályt. Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az államfő mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre a köszöntőt.

A köztársasági elnök televíziókban elhangzott beszédében azt mondta, szilveszter az öröm ünnepe, a jókívánságok éjszakája. "Az elmúlt percekben a levegő megtelt az újévi trombiták hangjával, hogy régi szokás szerint távol tartsunk minden rosszat újszülött esztendőnktől, és hogy világgá kürtöljük, mennyi személyes és közös reménnyel vágunk neki az új évnek" - fogalmazott.aderjanos02

Hozzátette, nagy erő van ebben a pillanatban, hiszen az elmúlt percekben magyarok milliói, fiatalok és lélekben fiatalok, ismerősök és ismeretlenek fordultak örömmel egymáshoz, boldog újévet kívánva. A köztársasági elnök jelezte, lélekben ő is ott van az emberek mellett, hogy kinek-kinek személyesen fejezhesse ki jókívánságait.

A különböző korosztályokhoz fordulva a nagymamáknak és nagypapáknak azt kívánta, legyen sok örömük, boldogságuk gyermekeikben és unokáikban, az édesanyáknak és édesapának pedig azt, hogy az elkövetkező év családjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon és hogy "a szemük fényét jelentő" gyermekük legyen mindig egészséges. "Azoknak pedig, akik betegségben szenvednek, kívánom, hogy hozzon gyógyulást számukra az újesztendő!" - fűzte hozzá az államfő.   

Áder János a fiataloknak azt kívánta, élvezzék önfeledten szilveszter ünnepét, vigyázzanak magukra és az éjfélkor érzett öröm élményére épp úgy, ahogy szerelmükre, szeretteikre, családtagjaikra, barátaikra szeretnének vigyázni egész évben. "Azt kívánom, éljenek meg minél több sikert, örömöt és boldogságot, mert így válnak alkalmassá arra, hogy szüleiknek, majdani családjuknak és hazájuknak is támaszai legyenek" - tette hozzá az elnök. A magányosan vagy családjuktól elszakítva ünneplőknek azt kívánta, hogy lélekben öleljék magukhoz mindazokat, akiket szeretnek, mert bizonyosan ők is szeretettel gondolnak rájuk.ader1

"Kedves honfitársaim! Kívánom, sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, mindig legyen erőnk ismét talpra állni!" - folytatta Áder János. Felidézte, régi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. De az talán még ennél is fontosabb igazság, hogy mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk - hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta, "olyan országot, olyan hazát kell alkotnunk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövőnkért viselt felelősség és egymás teljesítményének megbecsülése".

"Gondoljuk csak meg, mire lennénk képesek, ha vennénk egy nagy levegőt, és így vágnánk neki az új esztendőnek! Vajon nem élhetnénk-e úgy, ahogy himnuszunkban is áll: jó kedvvel, bőséggel?" - vetette fel ünnepi köszöntőjében a köztársasági elnök, jelezve: szívből kívánja, hogy így legyen.

"Szeretettel köszöntöm önöket az új esztendőben! Boldog új évet, Magyarország!" - zárta gondolatait Áder János.

Kimaradt?