Ferenc pápa hangsúlyozza: az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal

Az iszlámot nem lehet az erőszakkal azonosítani, ez nem helyes és nem igaz - mondta a katolikus egyházfő a repülőgépén, amikor Lengyelországból a Vatikánba utazott. A pápa akkor beszélt erről, amikor egy újságíró a Franciaországban július 26-án meggyilkolt 84 éves római katolikus papról kérdezte. A támadás elkövetését az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta.

Ferenc pápa szerint minden vallásban van egy kisebb fundamentalista csoport. Így van ez a katolikusoknál is - tette hozzá. "Nem szeretek az iszlám erőszakról beszélni, mert az újságokból naponta értesülök az erőszakról Olaszországban, valaki megöli a barátnőjét, más az anyósát. Ezek mind megkeresztelt katolikusok" - mondta.

Hozzátette, "ha szóvá teszem az iszlám erőszakot, akkor szóvá kell tenni a katolikus erőszakot is. Nem minden muszlim erőszakos". Szerinte hogy a terrorizmusnak különböző okai vannak, és veszélyes kijelenteni, de a terrorizmus akkor fokozódik, ha nincs más lehetőség, és amikor a pénzt bálványozzák az ember helyett, amikor azt helyezik a világgazdaság középpontjába. "Ez a terrorizmus első megjelenési formája. Ez az alapvető terrorizmus az emberiség ellen. Beszéljünk inkább erről" - mondta. "Megkérdeztem magamtól, hány munkanélküli fiatalt fosztottunk mi meg Európában eszményeitől. Ezután ők a kábítószerhez, az alkoholhoz fordulnak, vagy jelentkeznek az Iszlám Államba" - mondta a katolikus egyházfő.

Kimaradt?