Elvágták a túszejtők egy francia pap torkát

Két késsel felfegyverzett támadó túszokat ejtett egy templomban az észak-franciaországi Rouen mellett. A francia rendőrség Twitter-üzenetben közölte, hogy a támadókat ártalmatlanította. Egy túsz is meghalt az incidensben. 

​A Reuters rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a Rouentől 10 kilométerre lévő Saint-Etienne-du-Rouvray-ban lévő templomban hat ember tartózkodott. A France 3 Normandie szerint egy pap, két apáca és a templom három látogatója – három hívő – lett a két „őrült” foglya.

A hatóságokat először egy apáca riasztotta. 

Az Independent szerint legalább egy túszt - feltehetően az egyik papot - hordágyon vitték el a helyszínről. Más információk szerint a támadók elvágták a pap torkát.

Rendőrségi források szerint az elkövetők mise alatt mentek be a templomba. Ugyanazon források szerint egyikük szakállt viselt és fejét a muzulmán férfiak által kedvelt kis fejfedővel takarta. 

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter úton van a településre.

18 hónap alatt 230 áldozat

A francia hatóságoknak az utóbbi 18 hónapban igen sok dolguk volt: a keddi immár a nyolcadik terrortámadás volt ezen időszak alatt az országban. Az akciók súlyosságát jól mutatja, hogy ezek során közel 230 ember vesztette életét és több százan sebesültek meg.

  • 2015. január 7-9. - Fegyveresek támadták meg a Charlie Hebdo szerkesztőségét és egy egy kóser boltot. A párizsi akcióban 17-en vesztették életüket.
  • 2015. február 3. - Egy férfi egy katonák által védett zsidó közösséget támadott meg Nizza központjában. Számos katonát megkéseltek, de itt szerencsére senki sem halt meg.
  • 2015. június 26. - Egy embert lefejeztek, kettő másikat pedig megsebesítettek, amikor Lyonban megtámadtak egy vegyi üzemet. A fejet végül a gyár bejáratánál helyezték el, ahova arab nyelvű feliratot is elhelyeztek. Az elkövető ezután behajtott az üzem területére és több gázpalackot is felrobbantott.
  • 2015. augusztus 21. - Az Amszterdamból Párizsba tartó vonaton egy terrorista lövöldözni kezdett, három embert is megsebesítve. Hogy nem lett nagyobb tragédia, kizárólag annak köszönhető, hogy néhány amerikai katona szabadsága alatt éppen a vonaton tartózkodott és meghallották, ahogy az elkövető megtölti fegyvereit a vonat wc-jében.
  • 2015. november 13. - A legszörnyűbb támadás: az összehangolt akcióban, mely során többek közt egy koncerten, több étteremben és az utcán is lövöldöztek, 130 halottat hagytak hátra a terroristák Párizsban.
  • 2016. június 13. - A Párizstól nem messze található Yvelinesban egy késsel felfegyverkezett férfi a helyi rendőrkapitányt és annak feleségét ölte meg, mielőtt a hatóságok lelőtték volna.
  • 2016. július 14.- Kamionnal hajtottak a nemzeti ünnepet ünneplők közé Nizzában, legkevesebb 84 halott.

Kapcsolódók

Kimaradt?