Bíróság elé áll az IMF vezetője

Bíróság előtt kell számot adnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjének egy vitatott kártalanítási ügyben játszott szerepéről - határozott pénteken a francia semmítőszék.

Lagarde-ot gondatlansággal vádolják, amiért 2008-ban, még francia gazdasági és pénzügyminiszterként lehetővé tett egy 403 millió eurós  nagyságrendű kártérítési kifizetést az állam részéről Bernard Tapie üzletembernek. Az IMF-vezér ügyében a kormánytagok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) hoz majd ítéletet.

A CJR még 2014 augusztusában indított előzetes eljárást Lagarde ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben.

Kapcsolódók

Kimaradt?