Újabb gyanúsítottjai vannak az isztambuli merényletnek

Két héttel az isztambuli Atatürk nemzetközi repülőtéren elkövetett, több tucat halálos áldozatot követelő terrortámadás után a török hatóságok a merénylet újabb gyanúsítottjait vettek őrizetbe - jelentette az Anadolu állami hírügynökség igazságügyi forrásokra hivatkozva.

A vasárnap este elfogott személyeket fegyveres terrorszervezethez való tartozással és gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják. Ezzel 37-re emelkedett az eddig elfogott gyanúsítottak száma.

A török kormány az Iszlám Állam terrorszervezetet teszi felelőssé a június 28-án végrehajtott merényletért, amelyben 45 ember vesztette életét és közel 240-en sebesültek meg.

A Szíriában és Irakban két éve jelentős területeket ellenőrzése alá hajtó szunnita dzsihádista szervezet eddig nem adta nevét a terrortámadáshoz, amelynek során három öngyilkos merénylő a repülőtér épületén kívül tüzet nyitott, majd a pánikot kihasználva ketten bejutottak a reptérre és felrobbantották magukat. A harmadik elkövető a nemzetközi terminál bejáratánál robbantott.

Kapcsolódók

Kimaradt?