Bugár Béla: „Az én választóim ebben az országban élnek, és én az ő érdekeiket fogom védelmezni – bárkivel szemben.”

Megszólalt a héten az Új Szóban és a 168 óra online változatában Bugár Béla, a szlovákiai Híd-Most magyar-szlovák vegyespárt elnöke és mindkét interjújában értékeli a négypárti Fico-kormány első száz napját, illetve saját pártjának szerepvállalását, melyet – konkrétumokkal is alátámasztva az érveit – kifejezetten eredményesnek tart.  A beszélgetésekben hangsúlyosan szó esik arról, hogy továbbra is érvényes a meghívó, amit márciusban küldött a Híd az MKP vezetésének és leszögezi: „Mi készen állunk arra, hogy az együttműködésben új fejezetet nyissunk a magyar Közösség pártával, és ha erre lehetőség nyílik, a budapesti Fidesz-kormánnyal is.”

Egy hónappal ezelőtt, a Magyar Közösség Pártjának érsekújvári tisztújító kongresszusa előtti napokban a Körkép szlovákiai magyar portál publicistája, Száraz Dénes felelevenítette egy régi kongresszusi emlékét. Cikkében, az archív fotókkal gazdagon illusztrált visszaidézett pillanat egy kilenc évvel azelőtti MKP országos tanácskozás volt, melyet 2007. március 31-én tartottak a komáromi Jókai Színházban. Akkor, a hajnali órákig tartó ülésezés után elnökcserére került sor a párt élén, mert a 328 küldött közül 14-el többen szavaztak az addigi MKP elnök kihívójára, Csáky Pálra, mint az alapító elnökre, Bugár Bélára.

„Azon az éjszakán indult el osztva szaporodásunk helyett a megosztva fogyásunk!” – állapította meg a publicista, felidézve azt is, hogy az akkori várakozásokkal ellentétben Csáky és Bugár nem lettek társelnökök, társak se, sőt utóbb külön társaságba kerültek.

„Nem lehet tudni egyelőre, hogy a közeledő érsekújvári tisztújító kongresszusra az MKP kit fog vendégként az ülésre meghívni. – olvashattuk a folytatásban. Ezt követően az emlékező két kérdést feltéve egy olyan óhajt fogalmazott meg, ami kilencesztendőnyi megosztva fogyás után parányi esélyt adott volna annak, hogy végre pozitív irányba mozduljanak el a dolgok a felvidéki magyar világban. Arról elmélkedett, hogy egy látszólag protokolláris mozzanat akár történelmi jelentőségű tetté nemesedhetne: „Vajon most a Híd kap-e meghívást Érsekújvárba az MKP kongresszusára? És ha igen, elfogadja-e? Kívánom, hogy kapjon, és kívánom, hogy fogadja el!”

Sajnos e meghívásra vonatkozó jámbor óhaja, aminek elmaradását magunk is elpuskázott lehetőségnek tartunk, s bizonyára ezzel még nagyon sokan így vannak, nem teljesült. Pedig megvalósulása esetén mindenki, a meghívó, a meghívott és az egész szlovákiai magyar közösség csak nyertes lehetett volna. Arról már nem is szólva, ha az MKP megteszi ezt a gesztust, talán az egyetlen meghívott, az Orbán-kabinet képviselője is lépéskényszerbe kerül és köszöntője vélhetően kevésbé lesz annyira harcias és kirekesztő, mint amilyenné az Érsekújváron, június 11-én sikeredett: „A magyar kormány egy jottányit sem tágít attól, hogy a szlovákiai magyarság politikai kifejeződéseként tekint a Magyar Közösség Pártjára.”

Erre, az újságíró kolléga által szorgalmazott meghívó postázására tehát nem került sor. A történethez hozzátartozik egy másik meghívó históriája is, mely hónapok óta visszaigazolásra vár. Ennek küldője a Híd-Most volt. Ezt a meghívót a vegyespárt a márciusi választások után azonnal eljuttatta az MKP-nak, mi több, azt reményekre feljogosítóan a párt vezetése pozitívan értékelte, azonnal el is fogadott, mert akkor úgy ítélte: „találkozó tényét is jelentős eredménynek kell elkönyvelni, és ha mindkét fél szándékai őszinték, akkor a hétfőit újabb találkozók követhetik.” 

Az MKP keményvonalas kiegyezés-ellenesei, akinek nem állt érdekében a két párt közötti árkok betemetése végül az utolsó pillanatban megakadályozták a találkozó létrejöttét. Bugárék „lenyelték a békát”, de azóta sem adták fel reményeiket a konzultáció létrejöttét illetően. Ennek beszédes bizonyítéka volt a hétvégi, az Új Szóban megjelent interjú, a Bugár: nem buktatjuk meg a kormányt címet viselő, mely rögtön az alcímével is üzenni akart: Máig érvényes a meghívó, amit márciusban küldött a Híd az MKP vezetésének.

Eleddig kárhoztattunk egy elmaradt és egy régóta visszaigazolásra váró meghívót, de a történet akkor lesz kerek, ha szólunk a harmadik, friss, szintén elutasított invitációról, melynek el nem fogadása immár a Híd-Most elnökét minősíti. A jövő heti Gombaszögi Nyári Tábor programjának kiemelt eseménye lehetett volna az Új Szó meghívására megtartandó Híd–MKP pártelnöki vita, de az elmarad. A meghívásnak csak Menyhárt József, az MKP elnöke kíván eleget tenni, Bugár sajnos nem.

A visszautasítás okait firtató kérdésre persze volt válasza a pártelnöknek, de a „miértjének”-nek érvei, szerintünk meglehetősen gyenge lábakon állnak, távolról sem meggyőzőek. Ő így magyarázta, miért utasította el a jövő péntekre tervezett pódiumbeszélgetést: „Azért, mert még nem volt találkozónk. Mi meghívtuk az MKP-t, azóta lezajlott az elnökváltás, és még nem jelentkeztek. Miről vitázhatnánk, ha nem tisztázzuk a helyzetet, akár mondjuk a megyei választások kapcsán?”

A pozsonyi napilapban megjelent Bugár-interjúnak a következő kérdezz-felelekje viszont mintha mégis némi reményt is sugallna, mert a Híd elnöke kijelenti: továbbra is készek a párbeszédre a magyar párttal. Ennek hátterében ott húzódik nemcsak a bugári felismerés a „megosztva fogyásunk” veszélyeiről, hanem az is, hogy a riválisoknál új időszámítás kezdődött az érsekújvári tisztújító kongresszussal, aminek bíztató jelei már meg is mutatkoznak. Hat év után új elnöke van az MKP-nak, aki a hétvégén, egy, a TASR szlovák állami hírügynökségnek adott nyilatkozatban a következőket a mondta: „A Magyar Közösség Pártja kész tárgyalni a Most-Híddal az esetleges együttműködésről.”

„– A parlamenti választások utáni meghívó a tárgyalásra továbbra is érvényes?

– Igen. Arra várunk, hogy jelentkezzenek, az ajtó nyitva áll. Az együttműködés akkor jöhet létre, ha jelezni tudjuk az emberek felé, hogy őszinte szándék van mögötte. Ez nem kezdődhet a parlamenti választásokkor, ezt épp a megyei, önkormányzati vagy más hasonló választásokon kell bizonyítani. Ha ezt az MKP nem vállalja, abban bízva, hogy ők helyi szinten erősebbek, akkor nem lesz együttműködés a parlamenti választásokon sem.”

Az Új Szó régi és új főszerkesztője által készített interjújában (Szalay Zoltán július elsején vette át a stafétabotot Molnár Norberttől), mint láttuk Bugár meglehetősen lakonikusan fogalmazott a jövőbeni együttműködés esélyeit firtató faggatózásra. Ugyanő a 168 óra riporterének, Barát Józsefnek hasonló tartalmú kérdésére ennél már némiképp bőbeszédűbbnek mutatkozott:

„Mi a parlamenti választások után azonnal tárgyalni szerettünk volna, de akkor elutasítottak minket. Tudja, az MKP rendszeresen a parlamenti választások előtt fél évvel jelentkezik, hogy együtt kellene működni. Erre azt szoktuk felelni: gyerekek, az nem megy, hogy négy éven át árulóztok minket, mesterségesen feszültséget keltetek, aztán amikor látjátok, hogy nélkülünk nem juttok be a parlamentbe, hirtelen barátkozni kezdtek. Ezért jó előre megmondtuk, a választások után készek vagyunk leülni az asztalhoz, hogy megbeszéljük, van-e valódi igény az együttműködésre. Nem jöttek el. Most megint nyitva az ajtó. Egy azonban biztos: vagy folyamatosan együttműködünk és hozzászoktatjuk a választóinkat a gondolathoz, hogy vége az ellenségeskedésnek – ami persze nem zárja ki a vitákat –, vagy megint két magyar párt indul a következő parlamenti választásokon.”

A felvidéki magyar választókat valóban legfőbb ideje hozzászoktatni ahhoz, hogy az együttműködésnek nincs alternatívája, a megosztva fogyás csak ezt állíthatja meg. Ha mindkét fél valóban őszintén óhajtja az együttműködést, az csak úgy lehetséges, hogy azokat, akik nem akarnak vagy tudnak túllépni a vélt vagy valós sérelmeken, legyen az egyik, illetve a másik oldalon, mellékvágányra kell állítani – tette világossá álláspontját közvetlenül a siralmas magyar választási részvételt hozó márciusi választásokat követően a Híd elnöke.  Mint ismeretes, akkor az MKP harmadszorra is elbukta a parlamenti küszöböt, a Híd-Most pedig gyengébbnek bizonyult, mint valaha.

Az akkori kudarc okait szemügyre véve Bugár most, a 168 órának adott interjújában elmondja: a magyarok távolmaradása az urnáktól a Dunától délre már üzemszerűen bejáratott, az ellenfeleket módszerekben nem válogató lejárató kampánynak köszönhető. A Híd elnöke percig sem kertelve meg is nevezi azt őt rágalmazókat, rámutatva: a karaktergyilkosságig elmenő otromba vádak felvidéki ötletgazdáit nemcsak szűkebb pátriájában kell keresni.   

Mindez persze nem jelentheti, hogy a jogos sérelmeken a közösség érdekében nem kellene felülemelkedni. Neki is, az MKP-nak is, de az intrikus, harmadik kulcsszereplőnek is nemkülönben.

„– A magyarok lakta vidékeken volt a legalacsonyabb a választási részvétel. Miért?

– Gondoljon bele, mit tehet a választó, aki a médiából szerzi az információit. Én életemben sohasem voltam a győri vasútállomáson. A párt, amely a választások előtt még együttműködésre hívott minket, a kampány idején Photoshoppal mégis olyan képet készített, amelyen én a győri vasútállomáson menekültek gyűrűjében állok, és győzködöm őket, hogy jöjjenek át Szlovákiába. Ezek után hiába próbálom a valódi álláspontomat megmagyarázni egy választói gyűlésen. Hiszen azt hiszik, láttak a két szemükkel Győrben.

– Ezt Budapestről várták el az MKP-tól?

– Erre hadd ne feleljek. Tudom, hogy a választási kampányaikba hogyan segített be pénzzel a magyar kormány. Egy Főnix nevű szervezeten keresztül küldték a fideszesek az aktivistáikat, minden járásba többet. Legyen ez az ő dolguk. A mi pártunk másképpen működik. Az viszont tény, hogy szegény választópolgárnak volt miért azt mondania: a politikusok csak marakodni tudnak, nem tudom, melyiknek van igaza, nem megyek el szavazni. De ez már a múlt, amit ideje lezárni. Mi készen állunk arra, hogy az együttműködésben új fejezetet nyissunk a Magyar Közösség Pártjával, és ha erre lehetőség nyílik, a budapesti Fidesz-kormánnyal is.”

A Barát Józseffel folytatott beszélgetésben kiemelt szerepet kap az a bizonyos harmadik szereplő, akinek felelőssége Bugár megítélése szerint megkerülhetetlen a felvidéki magyar-magyar szembefeszülés elmérgesedésében. A jelek pedig, mint láttuk, arra mutatnak, hogy Budapesten még nem érzik, ideje lenne végre a nemzetpolitikai GPS-nek az újratervezés gombbal megpróbálkozni.

„– A napokban megválasztották az ön korábbi pártjának, a Magyar Közösség Pártjának új elnökét. A tisztújító közgyűlésen hírügynökségi jelentések szerint „szűnni nem akaró taps” fogadta Semjén Zsolt bejelentését, miszerint, bár a párt megint a parlamenti küszöb alatt teljesített, Budapest továbbra is az MKP-t tekinti a szlovákiai magyarság képviselőjének. Tehát önöket akkor sem, ha benne vannak a kormányban. Ez kinek jó, kinek rossz?

– Ez az oszd meg és uralkodj politikája. A magyar kormánynak pedig tudatosítania kell magában: ha a Magyar Közösség Pártját tekinti egyedüli partnernek, akkor csak százezer szlovákiai magyar képviseletét tartja fontosnak. Ennyi az MKP szavazóinak száma. Az itteni magyarok viszont négyszázhatvanezren vannak. Persze ezzel nem mondom, hogy mi képviseljük a maradékot – vannak, akik nem mennek el szavazni –, de 2012-ben például egyértelműen ki tudtuk mutatni, hogy százötvenezer magyar választónk volt az MKP százezrével szemben. Lelkük rajta, ha Budapesten úgy gondolják, a szlovákiai magyarságnak csak kisebb részét kell képviselniük, segíteniük. Lelkük rajta, ha úgy gondolják, hogy egy politikai párton keresztül kell elosztani a kulturális szervezeteknek juttatott támogatást. Hogy rendben van, ha az egyetlen itteni magyar táncszínház nem kap támogatást, mert a Híd párt valamelyik rendezvényén fellépett. Abban reménykedem azonban, hogy ez nem lesz mindig így, hiszen eljutnak hozzám ezzel ellentétes, kedvező információk is. Egy biztos: az én választóim ebben az országban élnek, és én az ő érdekeiket fogom védelmezni – bárkivel szemben.”

A 168 óra online változatában megjelent interjú a sokatmondó, A Fidesznek nem partner a legszimpatikusabb szlovákiai politikus, aki magyar címet viseli (a nyomtatott változatban a dialógus az Átlátszó cselezések címet kapta), mely önmagáért beszél. A Bugár Béla-Barát József beszélgetésben közreadott névjegy, illetve a publikáció felvezetője nemkülönben találóan sommáz egy egyedülálló Kárpát-medencei kisebbségi magyar politikusi karriert, mely még távolról sem lezáratlan. Ezért is indokoltnak érezzük, ha előbbit szöveghűen közreadnánk, az utóbbiból pedig bővebben idéznénk:

 „Az egyetlen olyan szlovákiai politikus, aki a rendszerváltás óta minden egyes törvényhozásnak tagja volt. Elemzők többször leírták: alighanem ő lenne az ország elnöke – ha nem magyarnak születik. 2009-ben megalapította a szlovák-magyar Most-Híd pártot, a szervezet szakított a tisztán etnikai politizálással, és az egész Kárpát-medencében egyedülálló módon kétnemzetiségű, regionális párt lett. Létrehozása óta az elveiben konzervatív párt mindig bejutott a parlamentbe, az MKP viszont azóta nem tudja hozni a szükséges szavazatokat. Tavasszal a Híd saját híveinek is meglepetést szerezve a szociáldemokrata Smer párttal és a Szlovák Nemzeti Párttal lépett koalícióra. Volt, aki árulást emlegetett. Lapunknak Bugár azt mondja, jó döntést hozott.”

Hogy mennyire hozott jó döntést a Híd-Most elnöke, azt a partvonalon kívül rekedtek és onnan nap, mint nap fenekedve bekiabálók folyamatosan megkérdőjelezik. Magunk e helyen, nem is olyan régen megírtuk: a felvidéki magyarság egyik legfontosabb követelése, a bezárásra ítélt kisiskolák ügye Bugárék kormányzati részvételének köszönhetően megoldódott, de ez mit sem zavarta a zsigeri gyűlölködőket, ahogyan az sem, hogy az általuk lesajnált és megvetetett Bugár Bélát, ma Szlovákiában a legszimpatikusabb és az egyik legszavahihetőbb pártelnökként jegyzi a közvéleménykutatás.

Az interjúnak abból a terjedelmesebb részletéből, melyet zárásképpen ideillesztünk, úgy hisszük, minden bizonnyal az olvasónknak is megadatik a tárgyilagos véleményformálás lehetősége.

„– Szóval jól döntött?

– Jól. Tény, hogy volt matematikai esély egy nagyon szűk jobboldali koalíció összeterelésére, ha Marian Kotleba szélsőségeseit leszámítva a teljes mai ellenzék összeállt volna a Szlovák Nemzeti Párttal és a Híddal. Ám a Szabadság és Szolidaritás, valamint az Egyszerű Emberek Pártjának vezetői már az első puhatolódzó tárgyaláson bejelentették: nem tudják garantálni minden képviselőjük szavazatát. Ez a koalíció egy-két hónapnál többet biztosan nem bírt volna ki. Mi egyébként már két jobboldali koalícióban benne voltunk, Dzurindával és Radičovával is. Soha sem tudtunk ezeknek a kormányoknak a programjába benyomni olyasmit, amit a jelenlegi kormánykoalíció máris elfogadott. Épp beszélgetésünk délelőttjén szavazta meg a ház első olvasatban például a kis iskolák megmentését. Ez jó a magyaroknak, de nem csak nekünk: az összes nemzetiségi iskolát megmentjük vele.

– A dolog pikantériája, hogy annak a Szlovák Nemzeti Párt pártnak a minisztere készítette az előterjesztést, melyet valaha a magyarfaló Ján Slota vezetett. Változnak az idők.

– Már csak ezért a törvényért is érdemes volt beszállni ebbe a koalícióba! Mert nyilvánvaló: csak akkor van jövője a magyarságnak Szlovákiában, ha a gyerekek az iskolában megtanulják a nyelvet. De egyezség van a kulturális önkormányzatiság törvényes garanciájáról is, az eddiginél sokkal nagyobb anyagi támogatással, amelynek elosztásába ráadásul a kormány nem szólhatna bele, csak ellenőrző szerepe volna. Magyaroknak és szlovákoknak egyaránt ígér gazdasági előnyöket a leszakadó régiók infrastruktúrájának korszerűsítése, a Dél-Szlovákia és Pozsony közötti gyorsforgalmi út építésének felgyorsítása.

– Azért voltak már kínos pillanatok is ebben a koalícióban. Az ön pártja nem szavazta meg az állampolgársági törvény felülvizsgálatát, így továbbra is megfosztják szlovák állampolgárságától azt, aki felveszi más ország állampolgárságát. Pedig korábban épp önök javasolták, hogy ez ne így legyen. Gondolom, nehéz volt nem megnyomni az igen gombot.

– Tudja, miért nem sikerült az állampolgársági törvényt felülvizsgáltatnunk a Radičová-kormány idején? Azért, mert ugyanazok torpedózták meg, akik most beterjesztették a javaslatot. Ez csak átlátszó politikai cselezés volt. Azt akarták, hogy én szembemenjek a koalíciós szerződéssel, gyengítsem a kormányt, és ezzel kockáztassam például a kis iskolák ügyét. Amely a kisebbségi jövő kulcsa. Szabad lett volna ebbe belemennem? Hiszen összesen 66 magyart fosztottak meg az állampolgárságától, akik az ehhez szükséges információval maguk álltak elő. A másik oldalon meg több mint százezer gyerek áll. A kis iskolák fogják a magyart magyarnak megtartani. Nem volt olyan nehéz ezt mérlegelni!”