Minden ötödik iraki gyermek veszélyben van

Irakban mintegy 3,6 millió gyermeket fenyeget a halál, sebesülés, nemi erőszak, emberrablás és a fegyveres csoportokba való besorozás „rendkívül komoly” veszélye a fegyveres konfliktus miatt - közölte helyi idő szerint csütörtökön kiadott jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). A jelentés szerint minden ötödik iraki gyermek veszélyben forog, és csupán az utóbbi másfél évben 1,3 millió fővel nőtt az érintettek száma.

A riportból az is kiderül, hogy jelenleg az iraki gyerekek nagyjából harmada, 4,7 millió kiskorú szorul humanitárius segítségre, s a Fallúdzsában és Moszul körül jelenleg zajló katonai műveletek csak tovább rontanak az életkörülményeken.

„A gyerekek Irakban a tűzvonalban vannak, ismételten és megállás nélkül célba veszik őket” - hívta fel a figyelmet Peter Hawkins, az UNICEF iraki képviselője, a kicsik tiszteletére és védelmére szólítva fel a szemben álló feleket.

A jelentés szerint az utóbbi két és fél évben 1496 gyereket raboltak el Irakban, vagyis havonta átlagosan 50-et. Közülük ráadásul sokakat harcolni küldenek vagy szexuálisan kizsákmányolnak.

A gyerekek csaknem 10 százaléka - több mint 1,5 millió kiskorú - kényszerült otthona elhagyására 2014 óta, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megjelenésével kezdődött erőszakhullám miatt. Ők azon túl, hogy nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, az oktatásból is kimaradnak - hívta fel a figyelmet az UNICEF. A konfliktus miatt Irakban jelenleg minden ötödik iskola használaton kívül van, és csaknem 3,5 millió tanköteles gyerek nem jár iskolába.

Kapcsolódók

Kimaradt?