Orlandói lövöldözés: az USA történetének legsúlyosabb tömegvérengzése

A hatóságok ötven halálos áldozatra bukkantak és ötvenhárom embert ápolnak a kórházakban. A merénylő a gyanú szerint radikális iszlamista volt.

Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb tömegvérengzésévé vált az orlandói melegbárban vasárnapra virradóra elkövetett támadás: mint a város polgármestere bejelentette, a hatóságok ötven halálos áldozatra bukkantak és ötvenhárom embert ápolnak a kórházakban. 

Az áldozatok száma azt követően nőtt meg ennyire, hogy a rendőrség és az FBI teljesen átvizsgálta az orlandói szórakozóhelyet. A korábbi hírek mintegy 20 halottról szóltak. Közben azonosították a rendőrség által agyonlőtt merénylőt is: Omar Szaddiki Mateen, 29 éves floridai lakos. A rendőrség hajnalban még úgy tudta, hogy az elkövető nem Floridába való volt.

A rendőrség és az FBI változatlanul terrorista cselekménynek minősíti a tragédiát, s ilyen irányban folynak a nyomozások. Megerősítették, hogy vizsgálják az esetleges dzsihadista szervezetekhez vezető szálakat is. A floridai iszlám közösség vezetője már nyilatkozott, a közösség gyászáról és együttérzéséről biztosított mindenkit, s kifejtette, hogy a közösség elítél minden ilyen és hasonló bűncselekményt.

FRISSÍTÉS: A rendőrség szerint tettes Amerikában született amerikai állampolgár, de a szülei nem, ők afgánok. A férfi a hatóságok gyanúja szerint radikális iszlamista volt, de még nem tudni, hogy szervezett támadás volt-e, vagy egy magányos farkasként csapott le.Közben elérték a támadó szüleit egy TV-csatornától, ők kijelentették, hogy gyerekük nem volt tagja semmilyen felekezetnek, és kizártnak tartják, hogy vallási okokból követte volna el a férfi a bűncselekményt. Hozzátették azonban, hogy pár hónapja a fiú látott Miamiban az utcán két férfit csókolózni, és azóta gyakran tett gyűlölködő megjegyzést melegekkel kapcsolatban – idézte az amerikai sajtót az Index. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?