Élve elégettek egy pakisztáni tanárnőt
Nem akart egy nálánál kétszer idősebb férfihoz hozzámenni, ezért megkínoztak és élve megégettek egy fiatal nőt Észak-Pakisztánban, az ügy két gyanúsítottját őrizetbe vették, további öt után pedig még mindig nyomoznak - közölték csütörtökön a pakisztáni hatóságok.
A 19 éves, iskolai tanárnőként dolgozó nőre, Maria Bibire kedden támadtak rá lakóhelyén, Felső-Diválban. Öt férfi berontott a házába, majd nyílt területre hurcolták, ahol brutálisan összerugdosták és megégették. Kórházba szállították, de másnap belehalt súlyos égési sérüléseibe. A fiatal nő anyja szerint a lányát azért ölték meg, mert elutasította a helyi magániskola tulajdonosának a fia nevében tett házassági ajánlatát.
A helyi rendőrség egyik tisztségviselője elmondta: tudomásuk volt arról, hogy Mariát napokkal a halála előtt megtámadták. "A rendőrség megtesz mindent, amit lehet, hogy letartóztassa azokat, akik részt vettek a támadásban" - tette hozzá.
A lány apja szerint viszont a hatóságok nem tettek megfelelő intézkedéseket. Az apa az AP amerikai hírügynökség tudósítójának megmutatta azt a felperzselt füves területet, ahol lányát a támadók megégették. "A lányom mindent elmondott nekem halála előtt, megvan a videóra vett nyilatkozata is" - mondta.