Megfenyegette Phenjant az ENSZ BT

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte szerdán a legutóbbi három sikertelen észak-koreai rakétakísérletet, és azzal fenyegette meg Phenjant, hogy további "súlyos intézkedéseket" hoz ellene.

Észak-Korea áprilisban négy kísérletet hajtott végre, az első kettőt a BT elítélte egy közleményben, a továbbiakat viszont nem tudta, mert Oroszország olyan módosításokat javasolt a tervezethez, amelyet az Egyesült Államok, Japán és több más tagország elfogadhatatlannak tartott. Most viszont sikerült egyhangúlag megállapodni a közlemény szövegében, és ebben elítélik mind a két április végi sikertelen rakétatesztet, mind azt, amelyet Észak-Korea most kedden hajtott végre, ismét sikertelenül.

Mind a három, most elítélt teszt alkalmával és egy korábbi áprilisival is Muszudan rakétát próbált ki Phenjan. Ilyen típusú rakéta kísérlete soha nem sikerült még. A dél-koreai média úgy tudja, Északnak 20-30 Muszudan rakétája lehet. Először 2007-ben próbálták ki e típust. Észak-Koreát nemzetközi szankciók egész sora sújtja, amelyeket idén márciusban tovább szigorítottak, miután Phenjan újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre és ballisztikus rakétát lőtt ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?