Akciófilmbe illő részletek derültek ki az elrabolt mexikói focista kiszabadulásáról

Alan Pulido mexikói labdarúgó kihasználta, hogy csak egy emberrabló őrizte 24 órával elrablása után, és egy ökölharc árán elvette a bűnöző pisztolyát és mobiltelefonját. Ez derül ki annak a három telefonhívásnak a leiratából, amelyben a focista értesítette a hatóságokat, és elérte, hogy a rendőrség kiszabadítsa.

Az AP hírügynökség megszerezte azoknak a telefonbeszélgetéseknek a leiratát, amelyekben Pulido a segélyhívószámon értesítette és útbaigazította a rendőrséget. Eszerint miután a 176 centiméter magas és 68 kilogramm súlyú sportolónak néhány ütésváltás után sikerült elvennie a bűnöző pisztolyát és telefonját, az első  telefonbeszélgetésben lehetett hallani, amint veréssel fenyegeti a férfit, ha nem mondja meg, hol vannak.

Majd az ablakon kihajolva leírta, milyen épületben vannak, és milyen autók állnak ott. A következő hívásban elmondta a telefonkezelőnek, hogy a rendőrök megérkeztek a házhoz. A diszpécser ekkor arra kérte, hogy lőjön a levegőbe, jelezve, hogy a rendőrök valóban jó helyen járnak. A pisztolyban azonban nem volt lőszer. Ezért a focista elmondta, milyen ruha van rajta, hogy azonosítani tudják, ha kilép az épületből.

A rendőrök letartóztatták a férfit, aki egy helyi bűnbanda 38 éves tagja. További három emberrablót azonosítottak, és köröznek. Az emberrablók pénzt követeltek Pulido szabadon bocsátásáért a családjától. A hatóságok közlése szerint váltságdíjfizetés nem történt.

Kapcsolódók

Kimaradt?